h i r d e t é s

Az EP jóváhagyta a határozatot az oknyomozó újságírók védelméről

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Az EP jóváhagyta a határozatot az oknyomozó újságírók védelméről

2018. április 20. - 07:06

Az EP-képviselők jóváhagyták az oknyomozó újságírók védelméről szóló nem jogalkotási állásfoglalást a Kuciak-gyilkossággal összefüggésben.

Európai Parlament - Forrás: 24.hu

Az Európai Parlament képviselői csütörtökön jóváhagyták az oknyomozó újságírók védelméről szóló nem jogalkotási állásfoglalást, amely a Kuciak-gyilkossággal összefüggésben született meg. A jelen levő 647 EP-képviselőből 573 támogatta, 27-en szavaztak ellene, 47-en pedig tartózkodtak. Az állásfoglalás a március 8. és 9. között a Kuciak-gyilkossággal összefüggésben Szlovákiában látogatást tett delegáció megállapításai alapján jött létre. Az eredeti szöveget a parlamenti viták során elhangzott javaslatok alapján megváltoztatták és kiegészítették. 

Az állásfoglalásban többek között az áll, hogy Szlovákiának biztosítania kell Ján Kuciak és Martina Kušnírová gyilkossági ügyének független vizsgálatát, valamint hogy az EU-nak jobban meg kell védenie az újságírókat és a bejelentőket. A képviselők felszólították a szlovákiai szerveket az ügy teljes körű, független vizsgálatára, és a felelősök bíróság elé állítására. Emellett azt javasolták, hogy a vizsgálócsoport vezetése működjön együtt az Europollal, amelynek korlátlan hozzáférést kell biztosítani a vizsgálati anyaghoz. 

Felszólították a főügyészt, hogy ismételten vizsgálja meg Ján Kuciak korábbi feljelentését a fenyegetések kapcsán, amelyeket neki címeztek. Emellett meg kell vizsgálni a Kuciak személyes adatainak kiszivárgásáról szóló jelentést. A felelős hatóságoknak az európai képviselők szerint biztosítaniuk kell az oknyomozó újságírók védelmét a megfélemlítés, a rágalmazás, valamint a fizikai támadás minden formája ellen, amelyek célja, hogy elhallgattassák őket. 

Az összes tagállamra vonatkozó üzenet az újságírók és a korrupciós botrányok bejelentőinek védelméről szól. A képviselők ezzel összefüggésben elítélték bizonyos politikusok újságíróknak címzett sértő megjegyzéseit, valamint felhívták a tagállamokat az oknyomozó újságírók és bejelentők személyes biztonságának biztosítására. 

Jogi és nem jogi intézkedések bevezetését indítványozták uniós szinten az újságírók védelmének érdekében a tagállamokban, emellett üdvözölnék a folyamatos financiális támogatási rendszert a független oknyomozó újságírásért. Az Európai Bizottság előkészítené a bejelentők védelmére vonatkozó irányvonal javaslatát, valamint foglalkozna a média szabadságát és pluralitását érintő fenyegetésekkel uniós szinten. Az igényeik közé tartozik a médián belüli tulajdonjogok ellenőrzése.

"Daphne Caruana Galizia és Ján Kuciak meggyilkolása az alapvető értékeink meggyengítésére irányuló kísérlet és a jogállamiság elleni csapás az EU-ban. Az Európai Parlament elfogadja az újságírók szabad és független információ védelmére vonatkozó kötelességeinek és jogainak megerősítését. Tartozunk ezzel Daphnénak, Jánnak és minden európai újságírónak, akik az első sorban harcolnak a demokráciáért" - jelentette ki Antonio Tajani. 

Nagy József (Híd) EP-képviselő portálunkhoz eljuttatott állásfoglalásában közölte: "Elfogadtunk egy állásfoglalást Ján Kuciak újságíró és partnere gyilkossági ügyének az alapos vizsgálata érdekében. Szlovákia számára ez nem dicsőség, azonban a politikusok önreflexiót gyakoroltak a miniszterelnök lemondásával és az új kormány felállításával, amit Máltán nem várhattak az újságíró meggyilkolását követően. Ez hiányzik az állásfoglalásból, amelyet így is támogattam" - vélekedett. 

Monika Beňová (Smer) az európai szocialista és demokrata frakcióból elmondta: a Kuciak-gyilkosságot követően tartott demonstrációk - ahogyan máshol is az EU-ban - természetes részét képezik a társadalmi cselekvésnek, azonban még egyik kormánynak sem kellett szembesülnie ilyen erőteljes megnyilvánulásával a társadalmi elégedetlenségnek. 

Boris Zala (Smer) megjegyezte, hogy az állásfoglalás kétoldalú. Az egyik oldalon elítélte a közeget, amely két fiatal meggyilkolásához vezethetett - ez a máltai, valamint a másik két eset kapcsán is érvényes. Másrészt viszont az állásfoglalás pozitívnak tekinti, hogy a polgári ellenszenv Szlovákiában kultivált és konkrét dolgokra irányul, mint a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harc. 

Ivan Štefanec (KDH), az állásfoglalás kezdeményezője szerint az elmúlt hetekben megváltozott a Szlovákiáról alkotott kép. Véleménye szerint a tömegmegmozdulások alátámasztották, hogy a fiatalokat érdekli az ország jövője. "Az állásfoglalás jó, az újságírók védelmének szükségességével foglalkozik, felszólítja az Európai Bizottságot, hogy újítsa meg a korrupció elleni harcról szóló üzeneteket, hogy a tagállamoknak nagyobb figyelmet kell szentelniük arra, hogy milyen korrupcióellenes intézkedéseket hoznak, és hogyan máködik az alapvető igazságszolgáltatás és az újságírók védelme" - jelentette ki. 

Eduard Kukan (független) szerint a határozat rámutat azokra a mélyen gyökerező rendszerproblémákra, melyekkel Szlovákia küzd az uniós támogatásokkal összefüggésben. „Felszólítjuk ezért az európai nyomozó szerveket, hogy minden, uniós támogatással kapcsolatos, korrupciógyanús ügyet vizsgáljanak ki” – mondta. 

Richard Sulík (SaS), az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) képviselőcsoport tagja elmondta: támogatta a határozatot, melyet a „Fico-kormányok szomorú, de valós névjegyének” tart. (tasr/bumm)