h i r d e t é s

Az amerikai nagykövetet elszomorítaná, ha orosz csapatok rohannák le Magyarországot

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az amerikai nagykövetet elszomorítaná, ha orosz csapatok rohannák le Magyarországot

2018. december 13. - 09:26

"A tény, hogy elmennek, összetöri a szívem, borzasztónak tartom" - jelentette ki a 168 órának adott interjújában a CEU kiutálásáról David Cornstein amerikai nagykövet, aki az interjúban azt állította, hogy az egyetem ügye egy volt a prioritásai közül. - írja a 444.hu.

Forrás: borsod24.com

Ehhez képest ő volt az, aki a CEU körüli vitát Orbán és Soros belügyének nevezte, és ezt most lényegében az interjújában is megismételte.

Ő ugyanis azt a folyamatot, hogy a magyar kormány hirtelen teljesen új feltételeket állít egy az országban már bő két évtizede működő egyetem működéséhez, majd annak ellenére sem hajlandó aláírni az önmaga által feltételként szabott államközi megállapodásokat, hogy az egyetem minden új követelményt is teljesített, "két roppant erős ember" vitájaként értelmezte.

Ők nem fognak megegyezni semmiben

- mondta Orbánról és Sorosról.

Itt egyetlen dolog számított: az utálat a két férfi között, akik sosem fognak egyetérteni egymással semmiben

 - mondta.

Az interjú adott némi bepillantást az amerikai külpolitika valódi prioritásaiba is. Cornstein kérdés nélkül, magától kezdett beszélni a magyar-ukrán konfliktusról, amit rendezni kell, mert Cornstein szomorú lenne, ha

az orosz csaptaok behatolnának Magyarországra,

amitől csak Ukrajna választja el őket. Épp ezért

megoldást kell találnunk az ukrán problémára,

mondta.

444.hu