h i r d e t é s

Autóval törtek be egy boltba Debrecenben

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Autóval törtek be egy boltba Debrecenben

2015. november 20. - 15:28
0 komment

A Dehir.hu úgy tudja, hogy a hétfőről keddre virradó éjjel, hajnali egy óra körül maszkos elkövetők betörtek a drogériába a debreceni Mikepércsi úton lévő bevásárlóparkban.

Fotó: dehir.hu

Először kalapáccsal megpróbálták betörni az üzlet üvegből lévő bejárati ajtaját, de a biztonsági üveggel nem boldogultak. Ekkor beültek autójukba, és azzal törték át a bejárati ajtót, és behajtottak a boltba. A betörők pár perc alatt több millió forintnyi árut loptak el, majd beültek a kocsiba, és elhajtottak a helyszínről. A rendőrök azóta is keresik őket.

A rendőrség a lap megkeresésére csak annyit erősített meg, hogy valóban betörtek az üzletbe, és hogy lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indítottak ismeretlen tettesek ellen. További információt a nyomozás érdekeire tekintettel nem közöltek. A bevásárlóparkban és a drogéria homlokzatán több biztonsági kamera van, így valószínű, hogy rögzítették a bűncselekményt.

 

index.hu