h i r d e t é s

Áttörést hozhat az oxfordi vakcina

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Áttörést hozhat az oxfordi vakcina

2020. július 21. - 06:23

Nagyon ígéretes eredményt értek el a koronavírus elleni oltóanyag fejlesztésében az Oxfordi Egyetem Jenner Intézetének kutatói.

A kép illusztráció! - Forrás: Atalayar

Az vakcinát 1077 embernek adták be a kísérlet során. A szer erős immunreakciót váltott ki a 15 és 55 év közötti alanyok szervezetében, és a hatást két hónappal az oltás után is kimutatták.

— Amiben ez az oltás különösen jól teljesít, az az, hogy az immunrendszer mindkét ágát aktiválja, vagyis amellett, hogy antitesteket termel – amit a többi oltás is tud – erős T-sejt választ is ad – mondta a kutatásban résztvevő intézet vezetője, Adrian Hill.

A vakcina kifejlesztéséhez csimpánzok megfázását okozó vírust használtak, amit úgy módosítottak, hogy ne okozzon fertőzést az emberi szervezetben és jobban hasonlítson a koronavírushoz. Az eddigi kísérletek alapján az oltásnak nincs komoly mellékhatása, lázat és fejfájást okozott bizonyos alanyoknál.

És bár a tesztek biztatók, azt még túl korai kijelenteni, hogy hatékony védelmet nyújt a koronavírus ellen. Ehhez sokkal nagyobb számú oltás hatását kell még megvizsgálni. Az Egyesült Királyság ugyanakkor már százmillió darabot megrendelt a vakcinából. (Euronews)