h i r d e t é s

Andy Vajna foghatja a fejét: Fonyóék nevén a TV2

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Andy Vajna foghatja a fejét: Fonyóék nevén a TV2

2015. október 20. - 14:50
0 komment

Csütörtök óta megy a találgatás, hogy most akkor kié is a TV2. Aznap Andy Vajna bejelentette, hogy megvette a csatornacsaládot Yvonne Dederick és Simon Zsolt cégvezetőktől. Két órával később Fonyó Károly - Simicska Lajos üzlettársa - cége, a Megapolis Média jelezte: ők már kedden éltek opciós jogukkal, és övék a tévé.  

Fotó: Szecsi Istvan

A 444 megszerezte az ügy kulcsdokumentumait. 

Már a 2013-as vásárlásnál Simicskáék voltak a háttérben

A történet 2013. decemberének derekán kezdődik. A német tulajdonos Pro7Sat1 ekkor eladja a TV2-t üzemeltető MTM-SBS Zrt.-t a menedzsment két tagjának, a vezérigazgató Simon Zsoltnak, és Yvonne Dedercik  pénzügyi igazgatónak, aki később ügyvezetője lett a televíziónak. A tranzakcióra maga az eladó ad hitelt. 

Két vevő van ekkor: Dederick cége, a CCA Vízió Kft. és Simon cége, a D6D Kft. A kettőből tevődik össze a tévé vagyonát kezelő CCA-D6D Kft, amit december 16-án jegyeznek be. Ez már kettejük közös vállalata. Ez alá tartoznak a tévét üzemeltető cégek, a TV-HU1 Kft. és a TV-CEE Kft.

Egy héttel később, karácsony előestéjén Simon és Dederick nyilatkozatot írnak alá a Fonyó Károly tulajdonában lévő Megapolis Média Zrt.-vel arról, hogy 500-500 ezer forintért átruházzák a D6D-ben illetve a CCA-ban lévő üzletrészüket egy előre meg nem határozott dátum időpontjában. (Az üzletrészek 100%-ban tartalmazzák a tagsági jogokat is.) Hogy mekkora a vételár, azt egyelőre nem tudni. 

Ezekben a hetekben rengeteget cikkezett a sajtó arról, hogy Simicskáék állnak a TV2 átvétele mögött, és most ez utólag bizonyítottnak tekinthető. Akkor arról szóltak a hírek, hogy Simicskáék segítik a vevőket a szükséges önrészek kifizetésében.

A tulajdonosok 2014. júniusában - nem sokkal a Fidesz újabb nagy választási győzelme után, de még bőven azelőtt, hogy a szélesebb közvélemény számára láthatóvá válna az Orbán-Simicska törés - elkezdik a cégcsoport átszervezését. Az üzemeltető cégeket a TV2 Média Csoport Kft.-be olvasztják be. Ennek a társaságnak a kizárólagos tulajdonosa a CCA-D6D Korlátolt Felelősségű Társaság, amelyet 50-50 százalékban tulajdonol Simon és Dederick két említett cége. 

A történet 2014. október 20-án folytatódik. 

A birtokunkban lévő dokumentumok szerint Yvonne Dederick és Simon Zsolt ekkor saját maguknak értékesítik névértéken, 250 ezer forintért a CCA és a D6D tulajdonában álló üzletrészeket, így közvetlenül válnak a CCA-D6D Kft. tulajdonosaivá.

Erre magyarázat lehet, hogy így próbálják kiüresíteni a Megapolis vételi jogát. Ezt a feltételezést hallottuk pénteken Simicska környezetéből is. 

2014. november 7-én  a CCA-D6D helyét a cégnyilvántartásban egy új vagyonkezelő cég, a TV2 Media Group Holdings Kft. veszi át. Az üzemeltető cég immáron ezen vagyonkezelő alá tartozik. 

Már 2014. decemberében puhatolózó tárgyalások kezdődnek Dederick, Simon illetve Vajna cége, a Magyar Broadcasting Kft. között az adás-vételről. Az adás-vétel tárgya nem a CCA-D6D jogutódja, a TV Media Group Holdings Kft., hanem az alá tartozó üzemeltető cég, a TV2 Média Csoport Kft. Ennek oka lehet, hogy a jogfolytonosság itt már nem, vagy nem egyértelműen mutatható ki azokkal a cégekkel, amikre az opciós szerződések vonatkoznak. 

2015 második fél évétől egyre többet cikkeznek arról, hogy Vajna rámegy a TV2-re. Mi is már nyáron írtunk erről. 

Nyilván tisztában vannak ezzel Simicskáék is, de kivárnak az utolsó pillanatig.

2015. október 13-án Fonyóék ügyvédje, Nagy Ajtony Csaba aláírja az üzletrészek átruházásáról szóló nyilatkozatokat. Október 15-én Vajna és a Simon-Dederick páros bejelentik, hogy megköttetett a deal, és a TV2 Média Csoport Kft.-t megvette a Magyar Broadcasting. (A csomag része egymásik vagyonkezelő cég, a CEE Broadcasting is, amit a beolvasztás idején hoznak létre). Közlik azt is, hogy a szerződést az eddigi hitelt nyújtó Pro7Sat1 is szignálta. Két órával később a Megapolis Média Zrt. közleményt ad ki, hogy ők viszont már két nappal korábban megvették a holdingcéget, és mivel annak vezetői jogtalanul adták el az hozzájuk tartozó üzemeltetőt, kirúgják őket a vagyonkezelőből.  

Fonyóék előbb értek a cégbíróságra

Jogilag a történet messze nem egyértelmű, de hogy ebből masszív pereskedés lesz, az tuti. Fonyóék feltehetően azzal érvelnek majd, hogy velük szemben nem hatályos a D6D és Simon, illetve a CCA és Dederick közti szerződés. Ellenük szólhat viszont, hogy a nyilatkozatban nincs szó arról, hogy az opció a cégek jogutódjaira, vagyonelemeire minden variálástól függetlenül is vonatkozik. Persze mivel csak az üzletrész átruházásáról szóló nyilatkozat ismert, az eredeti adás-vételi szerződés nem, nehéz biztosat állítani.

Ugyanakkor nagyon fontos fejlemény, hogy hétfőn Fonyóék kezdeményezték a cégbíróságon tulajdonjoguk bejegyzését a holdingcégben.

A cégjogi szabályozás alapján a kérelmezett tulajdonjog-bejegyzés viszsamenőlegesen, csütörtöktől hatályos, tehát éppen attól naptól, amikor Vajnáék bejelentették a vásárlást.

Fonyóék benyújtották az alapító okiratot és minden egyebet, ami egy ilyen változásbejegyzési eljáráshoz szükséges. Ez arra utal, hogy biztosak az igazukban, és tényleg szeretnék kenyértörésig vinni az ügyet. Az sem véletlen, hogy gyorsan cselekedtek. Ha Simonék, a vagyonkezelő képviselőiként, bármilyen indokkal elindítottak volna egy változásbejegyzési eljárást - létrehoznak kamuból egy új fióktelepet mondjuk -, akkor annak az eljárásnak a jogerős lezárásáig nem lehetett volna újabbat elindítani. Ez hónapokig is eltarthatott volna, és Simonék nyugodtan lezárhatták volna az üzletet Vajnáékkal. Ezt Simicskáék nem hagyhatták.

Ez viszont így hatalmas pofon lehet Vajnáéknak.

A Vajnáék által bejelentett átadás-átvétel nem zárult le. Csomó minden hátra lenne még: hatósági engedélyeztetés, feltehetően kifizetések, eszközök átvétele, stb. A cégbírósági bejegyzés elindításával  Fonyóék viszont ténylegesen is irányíthatják a vagyonkezelőt, döntéseket hozhatnak, képviselhetik a céget. A bíróság ilyenkor csak formai vizsgálatot végez ugyanis, a tényleges tulajdoni viszonyokat nem köteles ellenőrizni. 

Ez az állapot pedig  könnyen elbizonytalaníthatja a Vajna-üzlet lehetséges finanszírozóit. (Róluk amúgy keveset tudunk: korábban arról írt a vs.hu, hogy egy osztrák tulajdonú magyarországi bank is a hitelezők között lehet.) Ők okkal lehetnek óvatosak ilyen helyzetben, hiszen sok milliárdról van szó. Ebben a helyzetben az sem egyértelmű, hogy a kormány engedélyezi-e a nagy kereskedelmi tévéknek a terjesztési díj beszedését, ami jövőre 6-8 milliárd forintot hozna a TV2-nek. Ehhez még idén rendeletet kellene módosítania a kormánynak. 

Óvatos nyilatkozatok

Az érintettek nyilatkozataiból is az érződik, hogy a felek nagyon óvatosak az ügy lehetséges jogi vonzatai miatt. Látszólag mindkét oldal magabiztosan állítja, hogy ő a nyerő, de valójában nagyon megválogatják a szavaikat. Az ügy kipattanása óta Dederick és Simon egyetlen interjút adtak, azt is a saját tévéjüknek. Ott például a vezetők arra  kérdésre, hogy volt-e elővásárlási joga a Megapolisnak, azt válaszolják, hogy ha lenne, arra azért emlékeznének. Nem csak az állítás trükkös, de a kérdés is. Elővásárlási jogról itt nincs szó ugyanis. Az ügy mögött egy opciós vagy halasztott hatályú szerződés lehet, ami teljesen mást jelent, másrészt Simonék még így sem tagadják egyértelműen a korábbi megállapodást. Azt is mondják, nem igaz, hogy a Megapolis megvette volna a TV2 Media Group Holdings Kft-t. A szó legszorosabb értelmében ez az állítás is megáll, hiszen nekik eredetileg nem erre a cégre volt opciójuk. Más kérdés, hogy Fonyóék időközben kezdeményezték a cég átvételét a bíróságon.  

Fonyó is vigyáz a szavaira: az Indexnek adott pénteki nyilatkozatában például elismerte ugyan, hogy fizettek a tévéért, nem is keveset, de az idézett részletekből egyáltalán nem következik, hogy a Megapolis a keddi vétel során tette le a pénzt az asztalra. Lehet, hogy már az opciós szerződés megkötésekor tették letétbe vagy fizették ki a hivatkozott összeget.

 

444.hu