h i r d e t é s

Állami vállalatok üzletelnek a tavalyi év fiatal vállalkozójával, pedig csalás miatt nyomoznak egy hozzá köthető cég után

Olvasási idő
7perc
Eddig olvastam
a- a+

Állami vállalatok üzletelnek a tavalyi év fiatal vállalkozójával, pedig csalás miatt nyomoznak egy hozzá köthető cég után

2018. július 11. - 14:59

Úgy választották meg tavaly az év fiatal vállalkozójának Suppan Mártont, hogy egy hozzá köthető cég tulajdonosai ellen piacfelügyeleti eljárások során súlyos büntetéseket rótt ki, sőt feljelentést is tett a Magyar Nemzeti Bank. - írja az atlatszo.hu.

Forrás: atlatszo.hu

A rendőrség jelentős kárt okozó csalás miatt nyomoz az ügyben. Eközben Suppan új vállalkozásai közben egymás után nyerik el az állami megbízásokat, például a Szerencsejáték Zrt.-nél és a Magyar Villamos Műveknél is.

Az Országos Fiatal Vállalkozói Díjjal tüntették ki 2017. novemberében a fintech (pénzügy-technológiai) területen terjeszkedő, digitális bankrendszert építő, a Peak Financial Services révén prepaid kártya-rendszereket szolgáltató 27 éves üzletembert, Suppan Mártont.

Ekkor a Budapesti Rendőr-főkapitányság már javában nyomozott az USA-beli székhelyű IDW Consulting LLC magyarországi tevékenységével kapcsolatban, többek között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) feljelentése alapján.

A díj elnyerése és a büntetőeljárás ott kapcsolódik össze, hogy Suppan Márton – az Opten céginformációs rendszer adatai alapján – az offshore bejegyzésű IDW Consulting LLC kézbesítési megbízottja volt. Ez a cég tulajdonolta – a szintén az USA-ban bejegyzett MNG International Investments INC-vel és Suppan Boldizsárral közösen – a 2015-ben kényszertörléssel megszűnt IDW Consulting Kft.-t (későbbi nevén wlobber.com Kft.-t).

Az MNB a tavalyi év elején tette közzé, hogy összesen 258 millió forint piacfelügyeleti bírságot rótt ki az IDW Consulting LLC-re és a Goldstein Brokers Ltd-re visszafizetendő pénzeszközök engedély nélküli gyűjtése miatt. Továbbá 39 millió forint megfizetésére kötelezte a Goldstein Equitas-t, mivel a társaság jogosulatlanul nyújtott befektetési szolgáltatást ügyfelei számára. Az MNB-határozatban szerepel az is, hogy

Az IDW Consulting – értékpapírnak nem minősülő – úgynevezett „Peak unit” értékesítésével valósította meg az engedély nélküli szolgáltatást, a Goldstein Brokers pedig pénzügyi eszközökbe történő befektetés céljából vett át ügyfélpénzeket, anélkül, hogy ténylegesen bármiféle tőkepiaci kereskedést folytatott volna.

A jegybank által megtett rendőrségi feljelentéssel kapcsolatban az Átlátszó megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK). A testület részéről azt közölték, hogy jelentős kárt okozó csalás gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást a III. kerületi Rendőrkapitányság.

A BRFK tájékoztatásából kiderült az is, hogy a nyomozást több sértett feljelentése alapján, 2016. márciusában rendelték el, hogy megállapítsák, terhel-e valakit büntetőjogi felelősség. A nyomozás határideje 2018. október 11., amely meghosszabbítható. A rendőrség válasza kitért arra is, hogy „az ön által említett MNB határozat kiadásakor a nyomozás már folyamatban volt.”

Sorozatos MNB-bírságok jogosulatlan pénzügyi tevékenységek miatt

A Magyar Nemzeti Bank egyébként az IDW Consulting Kft. másik tulajdonosát, az MNG International Investments INC-t egy másik piacfelügyeleti eljárásában ugyancsak nagy összegre, 292,5 millió forintra büntette az MNG Investments Zrt.-vel együtt.

Az MNB ugyanis megállapította, hogy „az MNG Investments Zrt. két, engedély nélkül befektetési szolgáltatást – portfólió-kezelést – végző társaság (az MTS Broker Ltd. és a Safebroker Kft.) részére Magyarországon függő ügynöki tevékenységet folytatott. Az MNG Investments Zrt. függő ügynöki nyilvántartásba vétele ellenére sem volt jogosult a megbízók részére befektetési szolgáltatási tevékenység közvetítésére, tehát jogosulatlanul tevékenykedett.”

A Safebroker Kft.-vel kapcsolatban nemrég írtunk arról, hogy a cég ügyvezetője, Nanszák Mihály, illetve a kft. mögött álló vállalkozásban, az MNB által szintén megbírságolt MTS Broker Ltd.-ben lévő tulajdonostársa, Madarász Mihály ellen jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt folyó büntetőeljárásban Ibolya Tibor fővárosi főügyész másik vádhatóság kirendelését kérte.

Ibolya Tibor nem elfogultságból, hanem célszerűségből tett erre javaslatot a Legfőbb Ügyészségre, mivel Madarász Mihályt ismeri, felesége pedig barátnője a vádlott volt feleségének – közölte az ügyészség. Az viszont nem derült ki, hogy a fővárosi főügyésznek egy több éve tartó eljárásban miért csak mintegy két hónapja jutott csak eszébe, hogy az eljárást az ismeretség miatt megtámadhatják, s ő kínos helyzetbe kerülhet.

Visszatérve Suppan Mártonra, kíváncsiak voltunk arra, hogy az üzletember díjának odaítélésében a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) miért nem látta problémának az IDW Consulting LLC-re kiszabott MNB-s bírságot, illetve a III. kerületi kapitányságon zajló nyomozást.

A FIVOSZ a megkeresésünkre azt válaszolta, hogy a díjazásnál „az elbírálás alapját képző benyújtott pályázati anyag és az elérhető adatok alapján” döntöttek. „Az ön által említettekről a szervezetünknek nem volt és nincs információja.”

Ezt követően a legilletékesebbhez, Suppan Mártonhoz fordultunk. Megkeresésünkben többek között arról érdeklődtünk, hogy mi a véleménye a nyomozásról, illetve, hogy az IDW Consulting LLC befizette-e a rá kirótt bírságot az MNB-nek. Ő azonban ezekre a kérdésekre nem kívánt válaszolni.

Az IDW Consulting Kft., későbbi nevén wlobber.com Kft. mára megszűnt. A Suppan Mártonhoz köthető új vállalkozások egy része – az Egy Digitális Jövőért Nonprofit Kft., a Simplon Marketplace Kft. és a Simplon Zrt. – az I. kerületben, az Ostrom utca 27. szám alatti épület egyik lakásában, egy székhelyszolgáltatónál vannak bejelentve.

A FIVOSZ díj-átadását követően a Suppan Márton nonprofit kft.-je által kiadott Fintech.hu cikke az üzletember cégeként jelölte meg még a Peak Financial Services-t és a Nextree Zrt.-t is. Ez utóbbinak Inotay Balázs a vezérigazgatója és tulajdonosa, a székhelye pedig megegyezik az Eclectiq Minds Hungary-éval.

A hazai mobilfizetési fejlesztések szakértőjeként számon tartott Inotay Balázs a Cellum Zrt.-ben Kóka János, volt gazdasági miniszter munkatársa. Kóka másik érdekeltsége, a Festipay Zrt. is jelentkezett prepaid kártyával; a cég a magyar fesztiválok legnagyobb készpénzmentes fizetési szolgáltatója.

Veszprémi fideszes haverok és politikusok

A Fintech.hu domain tulajdonosa a Bakony-Balaton Média Kft. révén az a Tóth Gábor, aki 2015-ben kisebbségi tulajdonosként beszállt a közpénzekkel kitömött Pesti Srácok kiadójába, az Insider Média Kft.-be. A Bakony-Balaton Média 2011-2015-ben saját maga is jól szerepelt közintézmények kommunikációs pályázatain.

Tóth Gábor a vezérigazgatója annak az IDEONA Zrt.-nek, amelynek székhelye szintén az Ostrom u. 27. szám alatt található, Suppan több cégéhez hasonlóan. Az IDEONA tavalyelőtt alakult, de 2017-ben már konzorciumi tagként elnyert egy 1,5 milliárd forintos közbeszerzést, amelyet a MÁV írt ki 15 ezer tonna talpfa és egyéb olajjal telített fahulladék átvételére, elszállítására és kezelésére. A T-Trans Főép Kft. – GreenCollect Kft. – IDEONA Zrt. alkotta konzorciumban a zrt. feladata az adminisztráció, a projekt vezetési szolgáltatás és az informatikai szolgáltatás elvégzése.

Tóth tagja volt a helyi Fidelitasnak, így jó viszonyba került többek között Mihálovics Péterrel, a volt Fidelitas-alelnökkel, későbbi újnemzedéki ügyekkel megbízott kormánybiztossal, még későbbi Bakony-Balaton fejlesztési miniszteri biztossal is. Mihálovics később, az Új Nemzedékkel kapcsolatos botrányt követően az NFM-ben lett miniszteri kabinetvezető Seszták Miklós alatt.

A Suppan Mártonnak küldött megkeresésünkben rákérdeztünk arra, hogy miért van több érdekeltsége egy Ostrom utcai székhelyszolgáltatóhoz bejelentve. Suppan válasza szerint ennek oka a költség-optimalizáció és a napi ügyek egyszerűsítése volt. Az üzletember bizonyos cégekről nem tudott tájékoztatást adni az Átlátszó érdeklődésére:

A Simplon Zrt. tevékenységében tanácsadóként veszek részt, így a vállalat napi ügyeiről nem tudok nyilatkozni.

A Simplon Marketplace Kft.-ben tulajdonos vagyok, így a napi operációban nem veszek részt. A vállalat m-commerce felületekhez kapcsolódó K+F+I tevékenységgel foglalkozik, több mobil-applikációban működnek az általunk készített megoldások. Az Ideona Zrt. a Simplon Zrt. egyik tulajdonosa.

Ezen kívül ezzel a vállalattal soha nem volt kapcsolatom, tevékenységét és ügyfélkörét nem ismerem.

Az Egy Digitális Jövőért Nonprofit Kft. ügyvezetőjeként a cég tevékenységéről Suppan Márton azt írta, hogy a cég weboldalának működtetése mellett létrehozták a Fintech Világa brandet, és ezzel a címmel rádióműsort indítottak a Trend FM-en, valamint ott van még a Fintech.hu szakportál is. Az ehhez kapcsolódó edukációs kampányukon keresztül a Fintech Világa közösségi média oldalain összesen több, mint 500 ezer embert értek el.

A Suppan által említett edukációs program a Szerencsejáték Zrt., az MVM Zrt. és a Mavir támogatását élvezi. A projektre vonatkozó szerződésekről és a támogatási összegekről szintén megkérdeztük a vállalkozót, de Suppan Márton az állami partnerekkel kapcsolatos szerződésekről a titoktartásra hivatkozva nem adott tájékoztatást.

Mivel a Simplon Zrt. részt vett állami cégek projektjeiben, így a Szerencsejáték Zrt. játékoskártyájának (prepaid Mastercard bankkártya) a kifejlesztésében, illetve az MVM kezdeményezésében a Papp László Sportaréna készpénzmentessé tételére, ezért az állami tulajdonú cégektől kikértük a szerződéseket és azok mellékleteit, hogy lássuk, pontosan mire, mennyi közpénzt kaptak a Suppanhoz köthető vállalkozások.

Továbbá közérdekű adatigénylést küldtünk az MFB-nek és a leányvállalatának, a Hiventures Zrt.-nek, valamint a Mavirnak is. Ezekre cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz, de amennyiben megkapjuk a szerződéseket, beszámolunk róluk.

Akad további állami kötődés is: az Eclectiq Minds Hungary Zrt.-ben Suppan Mártonnal és Inotay Balázzsal együtt az igazgatóság tagja Kisgergely Kornél, aki az MFB egyik leányvállalata, a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója. A Hiventures portfóliójában pedig szoftverfejlesztő startupként szerepel az Eclectiq Minds is.

atlatszo.hu