A szakember úgy véli, hiába lépett, és öntött hirtelen 2016-tól sok pénzt a kormány az egészségügybe, mert az a "beteg" megmentéséhez túl későn, és koncepció nélkül érkezett:

"Egy demoralizálódott ellátórendszerben a pénz nem tud megfelelően hasznosulni, ráadásul a szolgáltatói struktúra a működéssel egyetemben korszerűtlen, így nem csoda, ha a változásokat nem lehet érzékelni. A politikusoknak el kell fogadniuk, hogy az egészségügyre folyamatosan sokat kell költeni, sőt egyre többet. Az orvostechnológia fejlődése, az idősödő lakosság mind-mind növeli a költségeket."

Kitért arra, hogy a két évvel ezelőtt meglóduló béremelések már nem képesek megakadályozni az orvosok és a szakdolgozók elvándorlását, akik már nem is annyira külföldre, mint a hazai magánszektorba mennek át:

"Így a betegek többségének marad a hosszas várakozás, súlyosabb esetekben már csak annak van esélye kellő időben diagnózishoz jutni, akinek van elég pénze arra, hogy magánszolgáltatóhoz forduljon. Nem is csak az a gond, hogy GDP arányosan keveset költünk az egészségügyre, hanem hogy azon belül a zsebből fizetett magánkiadások aránya nagyon magas. Az egészségügyre költött minden száz forintból harminchárom közvetlenül magánforrásból érkezik."

Hangsúlyozta, sajnos nem lehet azt mondani, hogy több terhet vesznek le a szakrendelések, vagy a kórházak válláról. Ám ez alapvetően nem (csak) a háziorvosok hibája, ma még meglehetősen kevés eszközük van ahhoz, hogy igazán jól végezhessék a dolgukat:

"A következő ciklusban muszáj lesz gyorsabban cselekedni, főleg, ha tudott, hogy milyen irányba érdemes elindulni. Sikeres alapellátási modellkísérlet zajlott például praxisközösségek létrejöttével Észak-Magyarországon, illetve Észak-Alföldön, svájci forrásból. Amennyiben valóban cél, hogy a háziorvosok kapuőrként állják a sarat, több kompetenciát kell kapniuk a betegek ellátásában, így a gyógyszerek felírásában is. Emellett költeni kell arra, hogy újabb szakembereket vonhassanak be a munkájukba, akik például segítenek a páciensek kockázatok szerinti szűrésében, vagy akár a krónikus betegek gondozásában."

Kitért arra is, hogy a technológia, és a beavatkozások költségeit nem tartják karban, így azokra nagyjából annyit költhetnének, mint tíz évvel ezelőtt:

"Ezért is van az, hogy hiába konszolidálja a kormány rendre az intézményeket, miután nem értékén finanszírozza az ellátást, azok újra, meg újra eladósodnak. A drága kórházi kezelés kiváltásának egy újabb eszköze lehet az otthonápolás fejlesztése. Itt reálértékben jelentősen nőtt a ráfordítás, de ez még mindig nem elégséges. A szakemberek azt vallják, hogy a kapacitás megduplázására lenne szükség, hogy a pusztán csak ápolásra szorulók ne a kórházi ágyakon feküdjenek, hanem saját otthonukban lábadozzanak. Az egészségügyben a teendők elképesztő sokaságát lehet sorolni, ezért mindenkinek fel kell kötnie a gatyáját, aki beavatkozásra szánja el magát a következő ciklusban."

Elmondta, a rendszerben valamennyire meg lehet gyógyulni járóbetegként is, de az biztos, hogy sok elemet kell megváltoztatni ahhoz, hogy flottabbul menjenek az ellátások:

"Például miközben önálló szakrendelőink vannak, mérhető egészségpolitikai nyereségük csekély, legalábbis a kórházakra nehezedő tömeget nem apasztják le érzékelhető mértékben. Annyit látunk belőlük, hogy sok orvos-beteg találkozást generálnak. E téren szükség van nemcsak a finanszírozás megváltoztatására, hanem az ellátórendszerben elfoglalt szerepük felülvizsgálatára is. Hasonló lépésekre lenne szükség a kórházak esetében is. Ott az átlagos eset ellátásáért járó díj most 200 ezer forint körüli összeg, ám ennek nagyobb hányada bérek fedezetéül szolgál."

Forrás: Népszava