h i r d e t é s

Akadoznak a magyar-orosz gáztárgyalások

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Akadoznak a magyar-orosz gáztárgyalások

2021. augusztus 27. - 12:18

Az elvben baráti viszonyú Budapest és Moszkva az utolsó pillanatig huzakodik a fűtőanyag új beszerzési megállapodásán.

Az országot a szabad piacról ennek híján is üzembiztosan el lehetne látni.

Akadoznak a magyar-orosz gáztárgyalások - erősítették meg a Népszavának kormánykörökből az illetékes Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nyilatkozatainak ellentmondásaiból is levonható következtetést. A frontvonalak egyértelműek: Moszkva minél hosszabb távú, minél nagyobb mennyiségre vonatkozó, a vevőnek minél szűkebb mozgásteret biztosító, úgymond "szokásos" megállapodáshoz ragaszkodik. Orbánnak pedig úgy kell ez alól kimozognia, hogy közmondásos Kreml-barátsága ne sérüljön. Miközben orosz részről úgymond már a "hagyományos" 20 éves időtáv 15-re csökkentése is engedmény, addig tavaly Szijjártó Péter ezt látszólag elfogadva felvetette, hogy ezen belül ötévente bármely fél kiszállhatna. Szijjártó az Alekszej Miller Gazprom-vezérrel folytatott idén júniusi tárgyalásait követő üzenetében viszont már csak a 15 évet említette. Ráadásul szokás szerint megnyugtató célú szavai szerint politikai megállapodás megszületett, így "a feladat ezután az energiavállalatoké, hogy a gyakorlati kérdéseket is megtárgyalják".

A jelek szerint az energiavállalatok mégsem jutottak dűlőre a "gyakorlati kérdésekben". A külügyér Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közös keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: jövő hétfőn az ár mellett arról is megpróbál megegyezni Alekszej Millerrel, hogy a 15 éven belül "hol legyen a pluszjel, tehát hogy az legyen egy tíz plusz öt, vagy öt plusz öt plusz öt éves szerződés". Emellett még "az árról" is meg kell egyezni. Szijjártó Péter szerint ebben figyelembe kellene venni, hogy az új déli cső miatt elesünk az eddigi, Ukrajna és Szerbia közötti gázszállításokért kapott díjunktól. Akármit is építsenek az új, titkos "gázárképletbe", az aligha biztosít a tőzsdeinél olcsóbb beszerzést. Sokakat egyébként váltig meglep, hogy a tárgyalások kapcsán sem a tényleges magyar fél, a Magyar Földgázkereskedő (MFGK), sem tulajdonosa, az MVM nem vétette észre magát, sőt az állami csoportnál teljes hírzárlatot tapasztaltak. De Szijjártó Péter nyilatkozatai is azt a hamis látszatot keltik, mintha a magyar kormány és nem egy cég lenne a vevő. (nepszava.hu)