h i r d e t é s

A záporok, zivatarok mellett egy kis napsütésre is számíthatunk

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A záporok, zivatarok mellett egy kis napsütésre is számíthatunk

2022. július 08. - 05:38

Pénteken kissé tovább csökken a hőmérséklet, emellett záporok, zivatarok is kialakulhatnak.

A délelőtti óráktól egyre többfelé szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, kisüt a nap, ugyanakkor a középső és keleti országrészben délutántól gyakran erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet.
Délelőttig főleg a Dél-Dunántúlon még előfordulhat gyenge eső, majd elszórtan várható zápor, zivatar, délután nagyobb számban a Duna vonalában, Északi-középhegységben, majd estefelé már az Alföldön is megjelenhetnek csapadékgócok.
Az északi, északnyugati szél egyre többfelé megerősödik, főleg a Nyugat-Dunántúlon viharossá fokozódik, de zivatarban is előfordulhatnak viharos széllökések.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 29 fok között alakul. Késő estére többnyire 17 és 22 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton napos-gomolyfelhős időre van kilátás, egy-egy rövid ideig tartó zápor csak néhol északon, északkeleten fordulhat elő. Élénk, erős lesz az északi-északnyugati szél. Délutánra 24 és 29 fok közé melegedhet a levegő.

Vasárnap a napsütést többfelé zavarhatják magasra törő gomolyfelhők, és helyenként több tájegységünk is kialakulhatnak átmeneti jelleggel záporok, zivatarok. Az élénk, erős északnyugati szélben 23-28 fokra van kilátás a legmelegebb órákban, de a záporok, zivatarok környezetében hirtelen több fokot hűlhet a levegő.

Orvosmeteorológia

Gyenge hidegfronti hatás érvényesül, emiatt az érzékenyek körében elsősorban fejfájás és görcsös panaszok jelentkezhetnek.
A szeles idő miatt fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság is előfordulhat.
Alacsonyabb lehet hőérzetünk, romolhat komfortérzetünk is.
Nehéz nap vár a szívbetegekre és az idősekre, így ők lehetőleg kerüljék a nehéz fizikai megterhelést.
Záporok, zivatarok környezetében felerősödhetnek az asztmások panaszai, így ők lehetőleg ebben az időszakban ne tartózkodjanak zárt térben.
Továbbra is ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre, valamint a kiegyensúlyozott táplálkozásra! 10 és 16 óra között a naposabb tájakon nagyon erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

idokep.hu / idojaras.hu / met.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.