h i r d e t é s

A "tudomány legfőbb károkozóinak" nevezte a kutatóhálózat új vezetője a tiltakozó akadémiai dolgozókat

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A "tudomány legfőbb károkozóinak" nevezte a kutatóhálózat új vezetője a tiltakozó akadémiai dolgozókat

2019. augusztus 04. - 15:41

Felelőtlennek nevezte és uszítással vádolta az Akadémia átszervezése ellen tiltakozó dolgozókat egy, a Magyar Hírlapnak adott vasárnapi interjúban az MTA-ról leválasztott kutatóhálózat, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) vezetője, Maróth Miklós. Az interjúban szó esett az Akadémia átszervezése körüli a botrányról, de a csütörtökön kinevezett tudós üzent kritikusainak is.

Orbán Viktor miniszterelnök és Maróth Miklós akadémikus - Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Maróth Miklós szerint rosszhiszeműség azt kétségbe vonni, hogy a kormányzat hatákonyabbá akarja tenni a kutatóhálózatot. Szerinte az Akadémia testülete „szándékosan vagy sem, bekerült a politikai játszótérre, ami nem tett jót neki”.

Saját jelöléséről az ELKH élére – amelyről a kinevezését megelőző napokban azt lehetett olvasni, lényegében egy diktátum volt – azt mondta: az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak nincs felhatalmazása ilyesmire, mindössze „hivatalból” át kellett küldenie a tagjelöltek listáját, a testületi elnök személyére tett javaslattal együtt az MTA vezetésének.

Maróth reagált arra is, hogy az Akadémiai Dolgozók Fóruma nemrég közleményben szólította fel az MTA-t,  hogy ne jelöljön tagokat a tervezett irányítótestületbe, mivel az hozzájárulna „alkotmányellenes törvény legitimálásához”, ám Lovász László elnök végül nem hivatalos információk szerint elfogadta az ITM jelöltjét. A kutatóhálózat új vezetője szerint

Akik a jövőért aggódva azt várják el az Akadémia elnökétől, hogy partizánháborúba kezdjen, a tudomány legfőbb károkozói. Lovász elnök úr felelősségteljesen és helyesen járt el. Csak felelőtlen elemek folytatják az uszítást, jobb lenne, ha inkább magukba néznének, és felismernék saját szerepüket a történet alakulásában.”

Az Akadémiai Dolgozók Fórumának üzenve Maróth azt is kijelentette:

Az, hogy a tudományban eddig nem túl nagy eredményeket felmutató, annál nagyobb öntudattal rendelkező emberek kvázi halállal fenyegetnek, inkább csak növeli a munkakedvemet.”

Maróth szerint nem állják meg helyüket azok az állítások, hogy a kormány felszántotta volna az Akadémiát, hiszen „az MTA áll, ahogy az intézeti hálózat is sértetlen”.

A 2020-as központi költségvetésben önálló fejezetet kapott az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, amelyben több mint 48 milliárd forintos kiadással számolnak, ebből 34 milliárd a kutatóközpontokra, kutatóintézetekre megy majd.

Az „új” kutatóhálózat működéséhez az Akadémia vagyontárgyait, központi adminisztrációjának egy részét, valamint nyertes pályázatait és ösztöndíjait használja fel az ELKH. Az állami támogatás megmarad, azonban az alapműködés (szakdolgozók, szerződéses kutatók stb.) költségének korábban az akadémiai törvényben biztosított garanciája meg fog szűnni.

Az ELKH új vezetője azt is elárulta: Orbán Viktor stratégiai tervezéssel foglalkozik, az irányokat szabja meg, majd némi önellentmondásba bonyolódva hozzátette, hogy a kutatás szabadsága nem sérülhet az új szerkezeti felállásban.

via merce.hu / veszpresszo.hu