A törökök nemet mondanak az evolúcióra
Kikerül az evolúció a középiskolás tantervből Törökországban, az oktatási bizottság szerint túl bonyolult a diákoknak. - írja a propeller.hu.
A török oktatási bizottság elnöke szerint vitatható, ellentmondásos, a diákok számára túlságosan is bonyolult, ezért kikerül a középiskolás tananyagból Törökországban az evolúció oktatása,
Úgy véljük, ezek a témák meghaladják a diákok felfogóképességét.
- idézte a lap Alpaslan Durmust, aki a török oktatási minisztérium honlapján jelentette be a testület döntését.
Az evolúcióval csak egyetemi szinten foglalkoznak majd, a középiskolások kilencedikes biológiakönyvéből viszont kikerül. Egyik másik variáció szerint csak csökkenthetik az időt, amelyet a diákok a szekularizáció örökségének tanulmányozására fordítanak.
Ez ellenzék nem rajong, többen azt hangoztatják, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök rendszere burkoltan iszlamista program megvalósításán dolgozik, ami ellentétes a köztársaság alapítóelveivel.
A tantervről szóló végleges változásokat várhatóan jövő héten, a muszlim böjti hónap, a ramadán végeztével jelentik be. A terveket már az év elején nyilvános vitára bocsátották.