h i r d e t é s

A szétesés szélén a Real Madrid

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A szétesés szélén a Real Madrid

2015. május 17. - 17:01
0 komment

Miután a Real Madrid szezonját lassan hivatalosan is kudarcnak értékelhetjük, egyre több jel utal arra, hogy szétesőben van a csapategység is.

Veszekedések voltak az öltözőben és edzésen is, a csapat pedig idén már nem valószínű, hogy bármit is nyerne. - írja az origo.hu

Az El Chiringuito című tévéműsorban hangzott el, hogy Sergio Ramos az elmúlt hetek két fontos mérkőzése, a Valencia elleni bajnoki és a Juventus elleni Bajnokok Ligája-elődöntő után is kemény szavakkal kritizálta Cristiano Ronaldót.

A védő azt kérte számon a portugál klasszison, hogy csak magával foglalkozik, a csapat elé helyezi magát. „Nem teheted meg, hogy csak a góljaiddal foglalkozol, és minden másról megfelejtkezel. Több áldozatot kell hoznod a csapatért – korholta Ronaldót Ramos.

Ronaldónak egyébként már a pályán is beszólt egyszer Sergio Ramos. A Juventus ellen belőtt büntetője után a portugál a nézőknek mutogatott, amikor Ramos odalépett hozzá (0:17-nél a videón), és szólt neki, hogy fejezze be.

Bale is a bögyében van 

Nem csak a védővel gyűlik meg a baja Ronaldónak, Gareth Bale is a bögyében van (mondjuk nem csak neki). Egy edzésen készült felvételen látszik, hogy Ronaldo gyilkos pillantásokkal méregeti a röviden passzoló walesit, Pepének kell odaállnia elé, hogy ne csinálja a feszültséget.

A Real a kupából korán kiesett, a Bajnokok Ligájából a Juventus ütötte ki, és ha vasárnap délután a Barcelona legyőzi az Atlético Madridot az utolsó előtti fordulóban, a bajnokságban sem végezhet a második helynél előrébb.

 

origo.hu (Fotó: Cristiano Ronaldo // Forrás: 101greatgoals)

Posted by SEJT on 2015. május 17.