h i r d e t é s

A Publicus szerint a mozgósításon dőlhet el a választás

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Publicus szerint a mozgósításon dőlhet el a választás

2018. április 06. - 08:29

A Fidesz egyfajta karantént épített maga köré saját választóiból, akikhez a rossz hírek nem, vagy alig-alig jutnak el – nyilatkozza Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezető igazgatója a Független Hírügynökségnek adott interjúban. 

Pulai András - Fotó: Twitter

Ezek az emberek nem tartják korruptnak a pártjukat, vagy ha igen – legfeljebb öt százalékuk –, akkor sem szavaznak másra. Pulai szerint Finkelstein halála óta a Fideszből hiányzik a politikai innováció, ezért megelégszik a régi sémákkal, és arra törekszik, hogy a saját táborát, azt a 2.2 millió szavazót mindenképpen elvigye szavazni. A végeredménnyel kapcsolatban Pulai is megállapítja: ma szinte lehetetlen megjósolni, pontosan felmérni, mi is lesz a végeredmény, de csekély az esély, hogy az ellenzék alakítson koalíciós kormányt.

van nagyjából egymillió aktív bizonytalan szavazó, akiknek a kétharmada elmenne ugyan szavazni, de kérdés, hogy talál-e magának olyan válasz pártot, amelyikre szívesen szavazna.  

A KIÁBRÁNDULT FIDESZ-SZAVAZÓ LÉNYEGÉBEN NEM LÉTEZIK, AZ VISZONT VALÓS VESZÉLY A PÁRT SZÁMÁRA, HOGY EZEK AZ EMBEREK OTTHON MARADNAK.

amióta nincs Finkelstein, azóta nincs politikai innováció, és amióta nincs innováció, azóta a Fidesz csak a régi, bevált receptekhez tud visszanyúlni; békemenet, rezsicsökkentés, szociális populizmus, a menekültezés, a sorosozás, meg hát Orbán Viktor.

Ma büszkén lehet fideszesnek, jobbikosnak lenni, de nem az baloldalinak lenni.

A RÉSZVÉTEL MAGASABB LESZ, MINT NÉGY ÉVE, AKKOR 62 SZÁZALÉK VOLT.