A Pesti Srácok hadat üzent a volt kommunistáknak
Sokan kezdhetnek rettegni a Fideszben
A Pesti Srácokon megjelent egy cikk, amelynek a szerzője Nagy Imre-emlékmű Vértanúk teréről történő eltávolítása kapcsán azt azt írja:
„Nagy Imre bűneit semmiféle gesztus, semmiféle hőstett nem teheti jóvá, nem teheti meg nem történtté. Óriási hibát követtünk el, amikor megbocsátottunk neki. Ezzel a megbocsátással azt mondtuk, hogy voltak rendes kommunisták is. Hogy a kommunisták meg tudnak változni, hogy van megbocsátás a kommunistáknak.”
Most a 444 azt írja, hogy ezek szerint Orbán Viktor miniszterelnök is hibát követett el, amikor beszédet mondott Nagy Imre 1989. június 16-i újratemetésén, és 2018. június 23-án is, amikor az Országgyűlésben megvédte a mártír miniszterelnök, akit a jobbikos Szávay István „moszkovita gazembernek” nevezett. És ha ez nem lenne elég, a Fideszben és holdudvarában sokan kezdhetnek rettegni az MSZMP-s múltjuk miatt.
Itt van rögtön három propagandamédia vezetője:
- Stefka István, a Pesti srácok lapigazgatója
- Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője
- Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője
De ezek szerint nem lehet megbocsátani olyanoknak sem, mint
- Boros Imre, MSZMP-titkár;
- Fónagy János, MSZMP-tag;
- Harrach Péter, MSZMP-tag;
- Hoffmann Rózsa, MSZMP-tag;
- Martonyi János, MSZMP-tag;
- Matolcsy György, MSZMP-tag;
- Pintér Sándor, MSZMP-titkár;
- Stumpf István, MSZMP-tag;
- Szűrös Mátyás, MSZMP KB-titkár;
- Tállai András, MSZMP-tag;
- Turi-Kovács Béla, MSZMP-tag.