h i r d e t é s

A pénzük elveszett nyugtatókon a reménybeli művészek

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A pénzük elveszett nyugtatókon a reménybeli művészek

2017. június 23. - 19:05

Festőknek, amatőröknek és műkedvelőknek szerveztek nagyszabású kiállítást, mondván, aki fizet, kiállíthatja a festményét vagy szobrát. - írja a gepnarancs.hu.

Forrás: gepnarancs.hu

Százhúszan készültek a nagy napra, aztán az az előtti reggelen tudták meg, hiába fizettek, kiállítás nem lesz

– írja az Index.

A képzőművészet liberalizációjaként és a lelkes, hiú műkedvelők kihasználásaként is fel lehet fogni az ArtUP 2017 kiállítás ötletét, de az biztos, hogy ha megvalósul, semmi baj nem lett volna vele, a kapitalizmusba legalábbis simán belefért volna.

A Lurdy Házba tervezett nagyszabású „nemzetközi művésztalálkozó és kiállítás” alapötlete annyi volt, hogy félretéve a képzőművészetben bevett, minőségi alapú, kurátori válogatást, szabadon, színvonalra, stílusra és minden másra tekintet nélkül bárki kiállíthatta volna saját műveit, akinek megért pár tízezer forintot, hogy utána elmondhassa magáról, ő olyan művész, akinek már volt kiállítása.

A főszervező Geraldine D. Grandpiere a Facebookon hirdette meg az eseményt, így a műveiket jellemzően a Facebookon is megosztó, azokról különféle művészeti csoportokban beszélgető lelkes alkotók is könnyen belefutottak a lehetőségbe, amiről most, utólag persze már többen azt írják: azért is nem éltek vele, mert „már akkor látszott, hogy kamu”.

Pedig a szervezésbe önkéntes alapon besegítő, a többieknél elismertebb festő, Jávorka Csaba az Indexnek azt mondja: amióta kiderült, hogy elmarad a kiállítás, azon gondolkodik, melyik ponton kellett volna gyanút fognia, de sehogy sem tud rájönni. Úgy véli, vagy mégsem rosszhiszemű dologról, lenyúlásról van szó, legalábbis nem a főszervező részéről, „vagy nagyon tudatosan és profin csinálták”.

A kiállításon való megjelenés ára 15 és 100 ezer forint között változott: a legolcsóbb kategória egyszerűen annyit tett lehetővé, hogy egy ember maximum négy, maximum egy négyzetméteres képe megjelenjen a csoportos kiállításon, a saját standok ára pedig mérettől függően 60, 80 vagy 100 ezer forint volt, amihez hozzájön még a kiállításokon szokásos katalógus 6 ezer forintos ára.

Bár mindennek a kezdeményezés honlapján nem volt nyoma: az Index által megkeresett művészek azt mondták, személyesen, egyesével kapták meg az aláírandó szerződést, amelyben az árak is szerepelnek.

Szerdán, amikor Geraldine D. Grandpiere egy Facebook-bejegyzésben bejelentette, hogy az elvileg csütörtökön kezdődő kiállítás elmarad, mert „számomra is csak tegnap este derült fény arra, hogy súlyos anyagi problémák léptek fel, amelyeket én nem tudok megoldani egy nap alatt”, az internetről eltűnt a honlap, a helyén csak egy közlemény maradt három nyelven:

Az Artup 2017 Budapest elnevezésű rendezvény a szervezőkön kívűl űlló (sic!) okok miatt elmarad. Az esetleges kellemetlenségekért elnézésüket kérjük, a pénzvisszatérítést mihamarabb megkezdjük.

Grandpiere a Facebookon is azt írta, „a befizetési sorrendben mihamarabb megkezdjük a kifizetéseket”, de eddig egyetlen, kiállítónak készült forrásunk sem mondta azt, hogy kapott volna bármit, arra viszont mindenki panaszkodik, hogy a főszervező elérhetetlen.

Olyanok is vannak, akik azt állítják, külföldről jöttek volna, és csak a reptéren vették észre a számukra is eljuttatott üzenetet az elmaradásról, és írnak vidéki kiállítók is arról, hogy ők már elfoglalták és kifizették pesti szállásukat, családjukkal együtt.

A helyszínt biztosító Lurdy ház konferenciaközpontját is meglepetésként érte, hogy elmarad a kiállítás.

gepnarancs.hu