h i r d e t é s

A pénz erejével

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A pénz erejével

2017. december 05. - 18:29

A pénz erejével gyógyítható-e, vagy legalább enyhíthető-e valamelyest a politikai impotencia? Meglátjuk. - írja a mandiner.hu.

Forrás: mozgasterblog.hu

„Antall József például több ügyben is szembeszállt Sorossal. Legfőképpen akkor, amikor Soros (ez esetben nem a filantróp) 1990-ben felajánlotta neki, hogy egy általa képviselt befektetőcsoport »megvenné« a magyar államadóságot, cserébe ezért mindössze a magyar ipar részvényeit, a nemzeti vagyon javának átengedését kéri. Antall azonban ezt az »előnyös« ajánlatot kerek-perec elutasította.

Horn Gyula kicsit később, a kilencvenes évek közepén húzta át számításait, mikor egykori pénzügyminisztere, Bokros Lajos vehemens törekvése ellenére sem játszotta át az OTP-t Sorosnak. Ez ügyben inkább Csányi Sándorra hallgatott, kiváltva ezzel koalíciós partnere, az SZDSZ fokozódó rosszallását. 

Orbán Viktor a menekült-kérdésnek maszkírozott népvándorlás tárgykörében merészel Sorosnak keményen ellenállni, egyelőre nem dőlt el még, milyen hatásfokkal.

Mindenesetre a pénz csapatai már felsorakoztak. Mivel nem érdemes – és nem is tanácsos – közvetlenül áldoznia az ellenzékre, utóbbit pótlandó helyettük inkább a civil társadalom arra érdemes részét aktivizálja. Hátha sikerül az áldatlan ellenzéki helyzeten valamelyest javítania. Hogy aztán a pénz erejével gyógyítható-e, vagy legalább enyhíthető-e valamelyest a politikai impotencia? Ez itt a fogas kérdés. Meglátjuk.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

mandiner.hu