h i r d e t é s

A német kancellár olyan buliban volt, ahol legalább kilenc nőt bedrogoztak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A német kancellár olyan buliban volt, ahol legalább kilenc nőt bedrogoztak

2022. július 10. - 12:39

Legalább kilenc nőnek adtak partidrogot azon a meghívásos rendezvényen, amelyen Olaf Scholz német kancellár és parlamenti képviselők vettek részt – közölte szombaton a Szociáldemokrata Párt (SPD), írta meg a német RTL.

A kép illusztráció! - Forrás: Freepik

Lars Klingbeil, az SPD társelnöke azt mondta, hogy „megdöbbent” a hír hallatán.

Dühít, hogy ilyesmi megtörténhetett egy SPD által szervezett rendezvényen. Remélem, hogy a felelősöket őrizetbe veszik, és az ügyet alaposan kivizsgálják

– idézte a Die Welt című napilap a politikust.

Elég nagy az indulat, ezt már az SPD parlamenti frakciójának szóvivője mondta az AFP-nek, megerősítve a Tagesspiegel című berlini lap értesülését. A berlini rendőrség közölte, hogy a rendőrök súlyos testi sértés gyanúja miatt nyomoznak, miután egy 21 éves nő feljelentést tett „egy politikai párt nyári buliját” követően.

A berlini rendőrség – amelynek négy másik esetről is tudomása van – hozzátette, a fiatal nőnek másnap már nem volt emléke a buliról, ami arra késztette, hogy orvosi vizsgálatot végeztessen, és feljelentést tegyen. A nő elmondta a rendőrségnek, hogy a rendezvény alatt émelygést és szédülést érzett, miután ételt és alkoholmentes italokat fogyasztott.

Azt tanácsolom minden érintettnek, hogy tegyen feljelentést

– közölte a Twitteren Katja Mast, az SPD munkatársa.

A szóvivő nem zárta ki, hogy a már bejelentett kilenc esethez továbbiak is csatlakoznak.

Az SPD szerda este e-mailt küldött a rendezvényre meghívottaknak, amelyben elítélte a „szörnyű tettet”, amiről azonnal tájékoztatta a rendőrséget, írja a német RTL. (Index)


Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s

Clicky