h i r d e t é s

A mi adóforintjainkból finanszírozza a Fidesz az elnyomásunkat

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A mi adóforintjainkból finanszírozza a Fidesz az elnyomásunkat

2017. június 15. - 19:23

A héten az Index arról írt, hogy a Ripost nevű, Habony Árpád tulajdonában álló bulvárújság hirdetési bevételeinek 97%-át teszik ki az állami cégek és a kormány hirdetései. - írja a kettosmerce.hu.

Forrás: kettosmerce.hu

Korábban a Pestisrácok főszerkesztője mondta el, hogy bevételeik több 70-80%-a érkezik állami hirdetésekből, az adófizetők pénzéből.

Míg a kormánypárt a Népszabadság bezárásakor piaci viszonyokra hivatkozott (azóta kiderült, hogy tavaly a bezárás ellenére nyereséges volt a Népszabadság Zrt.), saját propaganda termékeinél még csak nem is ügyel arra, hogy megéljenek a piacról.

A Ripostban elhelyezett kormányzati hirdetésekre 100 millió forintot költött 2016-ban a magyar állam az adófizetők pénzéből.

Tehát egy olyan folyamatot láthatunk, amiben mi dolgozunk és adózunk, miután a kormány az adónkból a Fidesz médiát fizeti azért, hogy kampányidőszakban befolyásolja a véleményünket, hogy aztán ebből a pénzből kampányon kívül is tömhessék a fejünket. Az összeg pedig tíz-, ha nem százmilliárdokban mérhető. 

Hogy pontosabban értsük, miről van szó, míg a kormány utasítására csak az MVM 500 milliót ad puszira a CÖF-nek, a Ripostnak 597 millió forint esik le állami hirdetésekből, addig az MSZP 2014-es szavazatai alapján 417, a Jobbik 476 millió forint állami támogatást kap.

Az MSZP teljes költségvetése, amelyből minden tevékenységét finanszíroznia kellene, körülbelül háromszorosa annak a pénznek, amit csak az MVM adott a Békemenetet szervező CÖF-nek. A Jobbik mint párt pedig kevesebből gazdálkodik, mint a Fidesz-média egyetlen újságja, a Ripost.

Ezek alapján a számok alapján jól látható, hogy jelenleg az országot nem külső veszély fenyegeti, hanem a Fidesz kebelezi be.

Amikor 4-5 milliárd állami hirdetést kap a Tv2, több mint egymilliárd jut az Origonak, akkor nem kell aggódni, ha csökken a néző, vagy a látogatószám, egyszerűen indiferenssé válik minden más, lehet tolni a propagandát. Az újabb és újabb médiatermékek befoglalásával úgyis kevésbé lehet másra átkapcsolni, mást olvasni.

Persze még bőven van szabad média Magyarországon, de egyre kevesebb, miközben évről-évre egyre több pénz megy a kormánypárti médiának, akikkel egyszerűen nem lehet versenyezni, mert ők megélnek a versenyen kívül is.

De ha még hirdetőket is szereznek, azzal a médiapiacról, a versenyből veszik ki a pénzt, és így fojtják meg az állami pénzből alig-alig részesülő médiatermékeket.

Amit pedig kivéreztettek, már könnyebb felvásárolni, ellehetetleníteni, bezáratni.

És akkor erre jönnek rá az egyes szektorok sarcai, mint a reklámadó 5 %-ra emelése abban a szektorban, ahol átlagosan 2% körüli a profitráta, vagy az óriásplakát piac újraosztása 2021-től, ami után majd egyenként az önkormányzatokkal kell megegyezniük a plakátcégeknek, hogy fennmaradhassanak a plakáthelyeik.

Azt pedig tudjuk, mit fognak kérni a nagyobb települések esetén túlnyomó részt fideszes önkormányzatok 2018-ban és 2019-ben, az önkormányzati választás idején, hogy a plakátcégek helyei 2021 után is megmaradjanak.

Láthatjuk, ez a rendszer nem a véletlen szüleménye, hanem egy jól felépített rablás része, ahol nem csupán a pénzünket, hanem a politikai mozgásterünket, végső sorban az országot rabolják el.

Ez egy olyan rendszer, ahol mi finanszírozzuk az adóforintjainkból azt, hogy a pofánkba hazudjanak, de még azon is nyerészkednek, hogy a pofánkba hazudnak: éppen ebből tartják el azt a médiagépezetet, ami állandósítja ezt a rendszert.

A kérdés persze az, hogyan lehet ezen változtatni. Nyilván mi elsőre azt mondjuk, hogy támogatni kell az olyan független projekteket, mint amilyen a Kettős Mérce is, hogy ki kell állni a megtámadott médiumok mellett.

De fontos az is, hogy minél több emberrel értessük meg a rendszer működését, hogy hívjuk fel annak a figyelmét, akik ezekről az oldalakról oszt meg tartalmakat, hogy milyen rendszert támogat ezzel.

Végső soron pedig politikai választ lehet adni 2018-ban, csak hát éppen ezt a politikai választ, a kormány leváltását nehezíti meg ennek a szisztémának a működése. De bármilyen ijesztő is ez a rendszer, nem legyőzhetetlen.

kettosmerce.hu