h i r d e t é s

A Mészáros-féle turul megeheti a magyar sportcégeket

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A Mészáros-féle turul megeheti a magyar sportcégeket

2018. augusztus 08. - 15:47

Nem a 2Rule az első és egyetlen magyar sportmárka, legalább nyolc cég foglalkozik ezzel, és évi 3 milliárd forintot forgalmaznak évente. - írja a nepszava.hu.

Forrás: nepszava.hu

Ök viszont nem is álmodhattak olyan támogatásról, mint amit a Mészáros-cég kapott.

A multinacionális sportszergyártóknak egyelőre nincs különösebb félnivalójuk a Mészáros Lőrinc felcsúti oligarcha nemrég piacra dobott sportmárkájától, de a 2Rule könnyen elszívhatja a levegőt a régóta piacon lévő, ám állami támogatásban nem részesülő magyar sportruházati cégektől.

A Mészáros-cég már eddig is százmilliókban mérhető médiatámogatást kapott, miközben lapunk egyetlen olyan magyar, régóta meglévő sportmárkát sem talált, amely számottevő állami, vagy államhoz közeli támogatásban részesült volna. 

A 2Rule-t érő bírálatok után ráadásul a kormánypárt sajtója ellentámadásba váltott és most úgy próbálják beállítani a turult, mint az első és egyetlen magyar sportmárkát.

(...)Nem az az abszurd, hogy létrejön egy saját, magyar, nemzeti sportmárka, hanem az, hogy mindeddig ilyen nem létezett

 – szögezte le nemrégiben Szöllősi György a sportújságírók szövetségének az elnöke és Mészáros Lőrinc cégének a tulajdonában lévő Nemzeti Sport főszerkesztője. Ezzel szemben a magyar piacon legalább 8 nagyobb, évtizedes múltú, magyar, részben vagy egészében sportruházati céget találni. 

A „független” magyar sportruházati cégek forgalma lapunk összesítése szerint megközelíti a 3 milliárd forintot és – csak a márkatulajdonos cégek – összesen több száz főnek adnak munkát. Ha azonban hozzászámoljuk az cégek beszállítói körét is, úgy ennél több munkahelyet biztosítanak. 

A cégek között van olyan, – ilyen például a 2010-ben újraélesztett, rendszerváltozás előtti időszak ikonikus sportmárkáját újra gyártó a Senior-Méta - amely magyar alapanyagot is használ, szembe a Turullal, melyről lapunk írta meg, hogy török és kínai alapanyagot használ és termékei mindössze ötödét készíti itthon. 

Több vállalkozásnak széles referenciája van sportegyesületek, csapatok támogatásából: a Toti Sport mezét kézilabdás és ökölvívó csapatok viselik, a Diapolo a vízilabda válogatottat öltözteti, a szintén a retrohullámban felélesztett Tisza a magyar paralimpia csapat támogatója.

Ez utóbbi pikantériája, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság sportigazgatója, Kővári Ágnes a Mészáros-márka tulajdonosa Magyar Sportmárka Zrt. ügyvezetője és társtulajdonosa is egyben. Azonban dacára, hogy a magyar sportszergyártó cégek évtizedes szakmai múlttal rendelkeznek, ám nem is álmodhattak olyan támogatásról, mint amit a Mészáros-cég kapott, amelyről lapunk derítette ki, hogy júliusban gyakorlatilag embrionális állapotban – honlap, webshop, márkabolt, biztos gyártói háttér nélkül – dobták piacra, ám ennek ellenére több NBI-es csapat és sportszövetség is  sietve kötött szerződést a felcsúti oligarcha cégével. 

Kővári Ágnes a kormánypárti origo.hu-nak adott legújabb interjújában azt fejtegette, hogy a labdarúgáson túl kosárlabdában, kézilabdában és vívásban is be akarnak mutatkozni, de idővel nyitnak az utcai ruházat felé is.

A néhány hete elmondása szerint még Jászberényben, Gombán, Kecskeméten, Rakamazon gyártató Turul vezetője szerint most a cég arról beszélt, hogy Szombathelyen, a fővárosban, Bátonyterenyén folyik a termelés, nem is akárhogyan:

a gyártást fejkamerával közvetítik a megrendelőknek és minden legyártott termékről online információkat adnak, amivel szerinte világelsők. Ugyanakkor tovább csúszik a Turul-shop megnyitója: korábban augusztus közepére ígérték a fővárosi márkaboltot, most már ezt a webshoppal együtt szeptember elején nyitnák csak meg.

nepszava.hu