h i r d e t é s

A lengyel igazságügyi miniszter szerint a baloldaliság a 21. század pestise

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

A lengyel igazságügyi miniszter szerint a baloldaliság a 21. század pestise

2023. február 22. - 06:33

Emelett félrevezető híreket terjeszt a Twitter-oldalán

Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyminiszter - Forrás: Reuters/Szabad Európa

Több hoaxot indított útjára Lengyelország igazságügyi minisztere, aki egy füst alatt azt állította, hogy a hazai ellenzéki párt be akarja tiltani a húsfogyasztást, illetve a spanyolországi baloldali kormány legalizálja a zoofíliát és bestialitást. Mindezt annak bizonyítékaként említette, hogy „a baloldaliság vírusa” fenyegeti nemcsak Lengyelországot, hanem a teljes Európát. A szöveget átvette több magyar portál is, az erdon.ro a V4NA-ra hivatkozva pedig azzal a címmel tálalja az erdélyi magyar olvasók számára, hogy Spanyolországban felvirágozhat a zoofília és bestialitás. Valójában mindkét állítás félrevezető, tisztázza az ügyet a független lengyel sajtó.

„A baloldaliság a 21. század pestise” – tweetelte Zbigniew Ziobro, aki a Lengyelországban kormányzó nemzeti-konzervatív koalíció egyik vezető politikusa. „A spanyolok megengedték, hogy a gyerekek kérésre nemet válthassanak. Most pedig legalizálják a bestialitást”.

„Itt (Lengyelországban – szerk. megj.) is terjed a baloldali vírus – a fertőzött Rafał Trzaskowski (Varsó polgármestere és a legnagyobb ellenzéki párt vezető politikusa – szerk. megj.) már a húsfogyasztás betiltását szeretné elérni” – tette hozzá az igazságügyi miniszter.

A Spanyolországgal kapcsolatos állítás az új állatjogi törvényre vonatkozik, amelyet a parlament alsóháza, a Képviselők Kongresszusa e hónap elején hagyott jóvá, és ezt követően a spanyol szenátus fog döntő házként szavazni róla.

Az állatjóléti törvényben eddig szexuális kizsákmányolásról beszéltek, és abszolút tilalom alá esett, a módosított változatban azonban szexuális természetű cselekményekre módosították a szöveget, amely így néz ki: „aki törvényesen szabályozott tevékenységen kívül, bármilyen eszközzel vagy eljárással, ideértve a szexuális jellegű cselekményeket is, olyan gerinces állatnak okoz sérülést, amely az egészségének helyreállítása érdekében állatorvosi kezelést igényel, háromtól tizennyolc hónapig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel és az állatokkal kapcsolatos foglalkozás, kereskedelem vagy vállalkozás gyakorlásától, valamint az állattartástól egytől öt évig terjedő különleges eltiltással büntetendő.”

A javasolt új megfogalmazás olyan találgatásokhoz vezetett, hogy mivel a törvény csak az állatoknak sérülést okozó szexuális cselekményeket bünteti, a nem sérülést okozó cselekmények megengedettek lennének. Ezeket az állításokat a szélsőjobboldali médiumok és a nemzeti-konzervatív Vox párt felerősítette – számolt be a fejleményekről az elDiario.es hírportál.

A lap „átverésnek” minősíti az állításokat. Megjegyzi, hogy a bestialitás valójában soha nem volt büntethető Spanyolországban, csak az állatok „szexuális kizsákmányolása”, amely a törvény 2015-ös megfogalmazásában gazdasági haszonszerzésre utalt.

Az új törvényjavaslat tehát valójában megerősíti a törvényt, mivel kiterjeszti azt minden olyan „szexuális jellegű cselekményre”, amelyeknek negatív egészségügyi hatásuk volna az érintett állatra vonatkozóan.

A Newtral tényellenőrző portál egyetért azzal, hogy a törvényjavaslat célja az állatok szexuális cselekményekkel szembeni védelmének megerősítése. Idézi azonban a jogi és állatjogi szakértőket, akik szerint a törvény szövegét úgy kellene módosítani, hogy egyértelműbben kriminalizálja az ilyen cselekményeket.

Ami a lengyel szálát illeti Zbigniew Ziobro posztjának, az elmúlt héten a lengyel kormányt támogató politikusok és médiumok körében az az állítás volt a fő beszédtéma, hogy a lengyel ellenzék be akarja tiltani a húsfogyasztást.

A téma onnan ered, hogy a C40 Városok – a világszerte 96 várost tömörítő, az éghajlatváltozás elleni fellépésre törekvő csoport – nemrégiben megrendelt egy jelentést, amely a hús- és tejtermékfogyasztás jelentős csökkentésére, valamint a ruhavásárlás, az autó- és repülőgéphasználat mérséklésére vonatkozó ajánlásokat tartalmazott.

Varsó is tagja a C40-nek, és a város főpolgármestere, Rafał Trzaskowski a Polgári Platform (PO), Lengyelország legfőbb centrista ellenzéki pártjának egyik vezető személyisége. Emiatt a lengyel jobboldalon sokan azt állították, hogy Trzaskowski és a PO a jelentésben vázolt szigorú korlátozásokat akarja bevezetni.

„Elutasítjuk a Trzaskowski által támogatott projekteket” – mondta Jarosław Kaczyński, a fő kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke. „Mi a szabadság mellett állunk ki. A lengyelek soha nem fogják tőlünk hallani, hogy korlátozniuk kell a húsevést vagy a tejfogyasztást”.

Varsó főpolgármestere azonban „manipulációnak” nevezte a kormánypárti politikusok állításait. Megjegyezte, hogy a C40-jelentés mindössze ajánlásokat tartalmaz, amelyeket nem lehet egyik napról a másikra betűhíven bevezetni Varsóban vagy Lengyelországban.

„Még egyszer tisztázom: nem fogunk semmilyen korlátozást bevezetni a húsfogyasztásra vonatkozóan sem Varsóban, sem máshol az orszában” – jelentette ki a lengyel ellenzéki politikus. (Transtelex)