h i r d e t é s

A KRESZ-ben sem létező közlekedési táblákat helyeztek ki Pécsen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A KRESZ-ben sem létező közlekedési táblákat helyeztek ki Pécsen

2023. április 05. - 06:46

Komoly fejtörést okoz az autósoknak Pécsen, hogy egyszerre több nagyforgalmú utat is lezártak, vagy a forgalmát korlátozták. 

Ez önmagában is elegendő ahhoz, hogy kaotikus legyen a közlekedés, de még ezt is tudták fokozni a kivitelezők: ugyanis értelmetlen, a KRESZ-ben nem is ismert közlekedési táblákat helyeztek ki. 

Akár rejtvénykérdés is lehetne: mire gondolt a kivitelező, amikor a táblát egy utca végére kitette. Nem piros alapon fehér vízszintes csík látható rajta, ennek ellenére behajtani tilos táblának szánták. Hasonlóval még a híradónknak nyilatkozó közlekedési szakember sem találkozott.

Akár rejtvénykérdés is lehetne: mire gondolt a kivitelező, amikor a táblát egy utca végére kitette. Nem piros alapon fehér vízszintes csík látható rajta, ennek ellenére behajtani tilos táblának szánták. Hasonlóval még az ATV Híradónak nyilatkozó közlekedési szakember sem találkozott.

- hangsúlyozta Nagy László közlekedési jogász. 

A különleges behajtani tilos táblákat már lecserélték, mindkét irányból behajtani tilosra, amitől továbbra sem lett egyirányú az utca. A kivitelezők a táblák kihelyezésével csak zavart okoztak.

"Engem nagyon zavar, mert nem tudom, hogy egyenesen, balra vagy jobbra menjek" - mondta híradónknak egy autós.

A pécsi közlekedési táblákért is felelős önkormányzati cég szerint nem miattuk kerültek ki a nehezen értelmezhető táblák.

A kivitelező cég hibázott, amely egyébként nem a társaságunk megbízásából dolgozik a munkaterületeken. Amint észleltük a problémát, kollégáink azonnal intézkedtek. a táblák cseréje jelenleg is zajlik

- mondta Palotai Tamás, a Biokom Kft.kommunikációs és PR referens. 

Az autósok leginkább azon háborodtak fel, hogy az egyébként nehezen értelmezhető közlekedési táblák kihelyezését követően a rendőrök több sofőrt is megbüntettek, mert szerintük szabálytalan módon hajtottak be egy-egy utcába. (atv.hu)