h i r d e t é s

A kormányszóvivő szerint a járvány csak azoknak ér véget, akik beoltatták magukat

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A kormányszóvivő szerint a járvány csak azoknak ér véget, akik beoltatták magukat

2021. június 07. - 09:48

A koronavírus-járvány csak azoknak ér véget, akik beoltatták magukat - hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kép illusztráció! - Forrás: Szentkirályi Alexandra Facebook oldala

Elmondta: a kormány mindent megtett azért, hogy aki akarja, megkaphassa az oltást, most már csak az embereken múlik, hogy beoltatják-e magukat. Magyarországon - Európában egyedülállóan - vakcinabőség van: jelenleg is van elég vakcina, de a következő hónapokban is érkeznek még oltóanyagok - közölte.

A kormányszóvivő beszélt arról is, hogy Magyarország részese szeretne lenni a közös európai vakcinaútlevélnek, de mivel nálunk az oltásoknak köszönhetően hamarabb lett szabadabb az élet, hamarabb kellett a kormánynak nemzeti hatáskörben gondoskodnia a szabad utazásról. A kormány a tömeges oltások megkezdésekor ezért is hozta létre a védettségi igazolványt, amelyet a kétoldalú megállapodásoknak köszönhetően már 12 országban elfogadnak - mondta Szentkirályi Alexandra. (MTI)