h i r d e t é s

A kormány azt üzeni a védőnőknek, hogy mellettük áll

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A kormány azt üzeni a védőnőknek, hogy mellettük áll

2016. augusztus 04. - 16:12
0 komment

A kormány minden olyan béremelést támogat, amelynek megvan a gazdasági fedezete, és amely mögött a magyar gazdaság növekvő teljesítménye áll - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

EMMI / OPH Kép: kormany.hu

A tárca közleménye szerint a kormány az egészségügyi dolgozók számára minden, jogszabályban is vállalt béremelést,  bérkiegészítést, támogatást teljesített és teljesít. A 2016. július 28-án a Magyar Közlönyben megjelent jogszabály értelmében a tavalyi 10 milliárd forintos többlettámogatás után a kormány idén 10+2+2 milliárd forint pluszforrást biztosít az egészségügyi alapellátás megerősítésére.  Ennek keretében pluszpénzt kapnak a háziorvosok, az alapellátó fogorvosok és a védőnők. Az előző évhez hasonlóan 10 milliárd forintot kapnak a háziorvosok, a házi gyermekorvosok, ezen felül 2 milliárd forintot az alapellátásban dolgozó fogorvosok, illetve szintén 2 milliárd forint jut a védőnőknek. A pluszforrás az idén január 1-től jár, a pénzt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2016. július 29-én visszamenőlegesen, egy összegben elutalta. A háziorvosoknak és a házi gyermekorvosoknak praxisonként idén is átlagosan 130 ezer forinttal jut több havonta, míg a védőnők és az iskolai védőnői szolgálatok esetében 30-35 ezer, a fogorvosi praxisok esetében pedig 50-55 ezer forint havi többletbevételt jelent majd az emelés.

A kormány számára kiemelten fontos terület az egészségügy, a mostani döntés pedig újabb előrelépést jelent, amelyet a kormány az egészségügyi dolgozók életkörülményeinek javítása és az alapellátás megerősítése érdekében tett. A kormány a védőnők mellett áll. Ezért is döntött úgy, hogy emeli a védőnői finanszírozást. Célunk, hogy  a plusztámogatást a szolgáltatók minél nagyobb hányadban a védőnők béremelésére fordítsák - olvasható a közleményben.

MTI / orientpress.hu