h i r d e t é s

A kormány agytrösztje szerint a kormánymédia kiegyensúlyozott, de máshol ellenzéki túlsúly van

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A kormány agytrösztje szerint a kormánymédia kiegyensúlyozott, de máshol ellenzéki túlsúly van

2017. március 15. - 10:20

Bár ezt külső szemlélő számára lehet, hogy nehéz elképzelni, de még az átlag magyar sajtómunkás (és itt most a sajtómunkásra gondolok, nem a magukat sajtómunkásnak álcázó politikai PR-katonákra) életében is vannak olyan hosszabb-rövidebb időszakok, amikor nem a nemzet sorskérdései, a haza irányvonala, a magyarság problémái, azon belül is a cinikus rabló politikusok és a saját üres zsebei foglalkoztatják, hanem az ország-világ bajairól elfeledkezve, a tavaszi napsütéstől feltöltődve próbál úgy létezni, mint egy normális emberi lény - írja az Index.

Ami általában egészen addig sikerül, amíg 

szembejön egy Nézőpont-elemzés az MTI-ben, és óhatatlanul is felveri a pulzust a 60%+-os tartományba.

Persze nem akármilyen Nézőpont-elemzésről van szó, mert a kormányzati és kormányközeli megrendeléseken hizlalt szellemi műhely nem mindig gurít akkorát, mint most, amikor azt sikerült kiszámolniuk a csillagokból, hogy

  • Az ellenzéki pártok nagy arányban kapnak teret a főműsoridős híradókban, így kérdés, miért beszélnek a sajtószabadság végéről.
  • A hírműsorok szerkesztésekor az "egyharmad kormány, egyharmad kormánypártok, egyharmad ellenzéki" arány az "egészséges",
  • de ez kevés csatorna esetében érvényesül, leginkább az M1-nél és az Andy Vajna-féle, állami pénzen felvásárolt TV2-nél.
  • Az RTL Klubon 42, a Hír TV-n 45, az ATV-n 54 százalék volt tavaly az ellenzéki megszólalók aránya. Ergo itt kvázi ellenzéki médiatúlsúly van!!!
  • Viszont ennek ellenére mégis az van, hogy "a kormány szinte egész évben sikeresen uralta a politikai közbeszédet, alig akadt olyan hónap, amikor olyan téma vezette volna a legtöbb megjelenést eredményező ügyek listáját, amit nem a kormánypártok karoltak fel."
  • Tehát akkor gondolom az ellenzéki médiatúlsúly ellenére, a sorosista bandériumokkal megküzdve mégiscsak átvitte üzenetét a hősies kormányunk!
  • És ezt halál komolyan gondolják!

Tehát a Nézőpont szerint (csak azért ismétlem meg, mert én sem teljesen hiszem el) az M1 és a TV2 híradója a kiegyensúlyozott, a többi meg nem, mert a Fidesz és a KDNP nem a műsoridő kétharmadában, csak felében nyomathatja a propagandát. 

Érdemes összehasoníltani a Nézőpont eredményeit és a Mérték Médiaelemző Műhely korábbi tanulmányát. Utóbbiról Nehéz elhinni, mennyire elfogult volt a köztévé és a TV2 a kampányban címmel írtunk beszámolót.

A két elemzés között komoly módszertani különbség, hogy a Mérték azt is nézi, hogy a hírműsorokban egyes szereplők mennyi ideig szólalhattak meg, illetve milyen kontextusban mondhatták el mondandójukat. A Nézőpont jóval kevésbé figyel az ilyen apróságokra, ők a netre feltett elemzésük alapján úgy tűnik, csak a megszólalók számát nézik, tehát ha mondjuk a Momentum egyik politikusát vagy aktivistáját másfél másodpercre bevágják az Echo TV-n, hogy utána becsméreljék egy sort és kiforgassák szavait, az is megjelenésnek számít.

Ebből jöhet ki az, hogy a Nézőpont szerint a közmédia hót elfogulatlan, miközben ha a dolgok mélyére nézünk, azt látjuk, hogy például a kvótanépszavazás előtt

  • az M1 Híradójában a műsoridőt vizsgálva 95, a hírek számát nézve 91 százalékban beszéltek a kormány álláspontjának megfelelően
  • A kormány álláspontját alátámasztó hírblokkok átlagos hossza két perc (118 másodperc) volt, míg ha véletlenül ellenvélemény keveredett a műsorba, az átlagos hossz ilyen esetben hat másodpercre korlátozódott.
  • A híreknek összesen csak 6 százalékában történt meg, hogy véleményeket ütköztettek volna egymással. 

A Mérték és az Átlátszó egyébként pont a napokban számolta ki, hogy milyen irtózatos közpénzcunami zúdult a jobboldali médiára Magyarországon az utóbbi időben, érdemes megnézni a grafikonokat.

 

index.hu