h i r d e t é s

A kórházi parkolás méregdrága

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A kórházi parkolás méregdrága

2018. február 12. - 08:44

Miközben a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 5 órás parkolásért 4000 forintot kell fizetni, van olyan kórház, ahol ez 8500 forintba kerül – derül ki abból a felmérésből, amelyet a Magyar Nemzet készített.

Forrás: Facebook

Négy napja jelent meg a Facebook-on egy több ezer forintos debreceni kórházi parkolásról egy bejegyzés.

A legdrágábbak a győri, a szegedi, a kaposvári és a debreceni intézmények.

Debrecenben a klinika területén az első fél óra díjmentes, a második fél óra 400 forint, majd minden megkezdett 30 perc további 600 forint. Ha valaki nem akar fizetni, annak a helyiek a 800-1000 méterre található Tesco parkolóját javasolják.

Máshol azonban még ennél is durvábbak az árak.

Győrben az első fél óra ingyenes, a második fél óra 500 forint, majd minden megkezdett 30 perc 1000 forintba kerül. Ráadásul, ha elveszik vagy megrongálódik a parkolójegy, 20 ezer forint pótdíjat kell fizetni.

A lap ugyanakkor kedvező példákat is talált. A Soproni Gyógyközpont területére csak indokolt esetben lehet behajtani, de a kórház melletti három parkolóban ingyenesen lehet várakozni. A pécsi klinikának pedig saját parkolója nincs, de közterületen 100 forintba kerül egy óra. A budapesti Heim Pál Gyermekkórház területén az első 15 percben ingyenes a parkolás, ezt követően pedig minden megkezdett óra 300 forintba kerül. - írja a 24.hu