A híd, ami 100 milliárdból épült, és a semmibe vezet
A kínai szellemvárosok sztoriját mindenki ismeri: pár éve az állam megpróbálta felpörgetni az építőipart, milliós városokat húzott fel a semmiből, arra számítva, hogy az elmaradott vidékről a városokba költöző tömegek majd belakják őket - írja az Index.
A terv nem jött be, a kísértetvárosok nagy része máig üresen áll. És még ezeknél is bizarrabb annak a hídnak a története, amire ráköltöttek 100 milliárd forintnyi pénzt, felépítették a Jalu folyó felett, de a túloldalon nem kapcsolódik semmilyen úthoz; ha valaki átmegy a hídon, ott áll a pusztaság közepén, Észak-Koreában. De nem nem megy át senki rajta, mert mindenki a 80 éves, régi és ócska hidat használja helyette. Nézzék csak a műholdképen:
A Jalu folyó Kína és Észak-Korea határán fekszik. Jó néhány híd vezet át rajta, ezeket egy kivétellel mind a japánok építették még a 30-as évek végén, amikor megszállás alatt tartották a Koreai-félszigetet és Kína északkeleti részét is. Ezek általában kisebb, egysávos vasúti hidak, amelyeken a forgalom egyszerre csak egy irányban haladhat. Az egy szál kivétel a grandiózus új Jalu-híd, amit 2014-ben adtak át, és az elméleti kapacitása napi 50 ezer ember és 20 ezer jármű. A gyakorlatban ennél pont 50 ezerrel kevesebb ember és 20 ezerrel kevesebb jármű halad át rajta.
A híd megépítéséről még Kim Dzsongil egyezett meg a kínaiakkal 2010-ben. A terv az volt, hogy egy különleges státuszú kereskedelmi zónát alakítanak ki a határ észak-koreai oldalán, ahol szigorú állami felügyelet mellett ugyan, de engedélyezett a külföldi valuta használata, illetve a külföldi áruk és hazai nyersanyagok kereskedelme. Ilyesfajta speciális zónákból többet is fenntart Észak-Korea – gyakorlatilag ezek jelentik az ország számára a kapcsolatot a külvilággal –, ilyen például Rasong kikötővárosa a kínai–orosz–észak-koreai hármas határ közelében, vagy a Keszong ipari park a dél-koreai határnál, ahol 50 ezer észak-koreai munkás dolgozott dél-koreai cégeknek, gyakorlatilag fillérekért (ez a park egy ideje nem üzemel a két ország közti súrlódások miatt). Egy hasonlót tervezett Kim Dzsongil a Jalu partjára, Sinuiju város közelébe, amivel mindenki jól járt volna: Kína olcsó nyersanyagokhoz, Észak-Korea külföldi termékekhez és valutához jutott volna.
Mire az építkezés elkezdődött 2012-ben, az időközben elhunyt észak-koreai diktátor helyét fia, Kim Dzsongun vette át, akinek néhány szokása azóta is eléggé idegesíti a világot. Legfőképpen az, hogy felpörgette az országa atomprogramját, és a mai napig egyre sűrűbb – bár általában nem túl sikeres – föld alatti robbantásokkal és rakétatesztekkel borzolja a kedélyeket. A viszony a sokáig barátinak számító Kínával is egyre fagyosabb lett, és parkolópályára került a Jalu menti kereskedelmi zóna terve is. Csakhogy a híd időközben elkészült, hozzá 20 kilométer autópálya és egy kisebb város a kínai oldalon, összesen 100 milliárd forintnyi befektetéssel. Az észak-koreai oldalon meg semmi: szépen lejön az út a hídról, aztán véget ér a pusztaság közepén. A távolban látni a várost, de az út addig már nem visz el, egyszerűen megszakad, mint a híres folyók a Kalahári-sivatagban, amelyek nem jutnak el a tengerig, mert kiszáradnak útközben.
A tényleges forgalom a régi hídon megy át
Forrás: index.hu
Az új híd három éve áll kihasználatlanul, a két ország közti kereskedelmi forgalom azóta is 1937-ben épült, omladozó és túlzsúfolt vasúti hídon halad át pár kilométerrel odébb. A semmibe vesző út végét szögesdrót zárja le, az észak-koreai határőrök pedig kérdés nélkül lelőnek mindenkit, aki a közelébe merészkedik.
