Érdekes felmérési eredmény és még akár igaz is lehet. A magyar választók túlélő mechanizmusa mindig is rejtett hasonló sajátosságokat, mivel mindig a legagresszívabb kismalacra tett, még ha az a legprimitívebb is, mint azt a jelen eset is kiválóan példázza. Talán azt remélik az érintettek, hogy ezzel helyzetük stabilizálódik. Vagyis nem romlik tovább.

Érdemes ugyanakkor megnézni azt is, hogy milyen módon torzul el egy ember felfogása hatalomról és arról milyen kötelezettségei járnak ezzel a pozícióval.

A 24.hu munkatársa, Bordás Gábor összefoglalójában azokat a szimbolikus értékű első rendelkezéseket szedte csokorba, amiken keresztül Orbán politikájának riasztó változása nyomon követhető.

Míg az első Orbán kormány idején a nyugdíjasok lekenyerezése volt (szocialista ígéretek betartásával) a fő húzó lépés, eredménye annak nem sok volt. A látszat természetesen bevált. Azóta azonban minden a fonákjára fordult:

Pedig Orbán tulajdonképpen olyanokat lépett, amiket a mostani ellenzék éppen hogy kívánatosnak tartana, hogy a legfontosabb területek méltó képviselethez jussanak. Az újdonsült miniszterelnök 1998-ban megszüntette az ipari és munkaügyi tárcát, a népjóléti tárcát viszont egészségügyi, valamint Szociális és Családügyi Minisztériummá szálazta szét, és külön oktatási, illetve kultusztárcát hozott létre.

A második Orbán kormány ehhez képest immár megmutatta erőteljes nacionalista propagandáját. A Trianon-emléknap és a határon túli magyarok felé tett arcátlan gesztusok lényegében bebiztosította azt, hogy baloldalnak esélye se legyen jó viszonyt fenntartani. Ez – és a kettős állampolgárság – egyben azt is jelentette, hogy az magyar választók másodrendű állampolgárok lettek. Ennek a lépésnek köszönhető egyébként Szlovákiával megromlott viszonyunk is.

2014-től az Alaptörvény számos módosításával építette le az addig is ingatag lábakon álló jogállamiságot Orbán.

Aztán a jól megérdemelt nyári pihenő előtt a kormánytöbbség gyorsan megszavazta még a paksi hitelszerződést is, noha a képviselők a beruházás alapvető pénzügyi, gazdasági és energetikai összefüggéseiről előzetesen nem kaptak tájékoztatást. A Moszkvában megszövegezett, módosítás nélkül elfogadott szerződés szerint a 10 milliárd eurós hitelért a visszafizetés során 45,-4,9 százalék között mozgó kamatot is ki kell majd fizetni, évente átlagosan 600 millió és egymilliárd euró közötti összeget leszurkolva Oroszországnak. Az orosz fél 180 napi törlesztési késedelem után felmondhatja a hitelt, ez esetben a teljes tartozás azonnal esedékessé válik, és egy inkasszó akár államcsődveszélyes helyzetet is előidézhet. Orbán ezt akkoriban az évszázad üzletének nevezte, azóta azonban kiderült, hogy – ha a beruházással kapcsolatos egyéb aggályokkal most nem is foglalkozunk – ennél sokkal kedvezőbb feltételekkel is kaphattunk volna ilyen volumenű hitelt, nem csoda, hogy a kormány is próbál már kimászni belőle.

És innentől kezdve lényegében már pénzügyileg sincs esély a helyzet javítására. És a helyzet mit sem javult a 2018-as választásokig, amikor a kormány addig példátlan ellenállással reagált a kormány viselt dolgaira. Persze a két ciklust is késő reakció is reakció, de egy olyan Alaptörvénnyel, ami éppen az alkotmányos jogokat helyezi hatályon kívül, némileg röhejes.

Ehhez képest is meglepő, hogy a választási eredmények ugyanazok maradtak, mint négy évvel korábban. Azóta pedig a kormány lényegében nyíltan fenyegetőzik.