Az alábbi interjú Czinege Lajos hadseregtábornokkal – Kádár János honvédelmi miniszterével, a nyugállományú miniszterelnök-helyettessel –, 1993 őszén készült. A kommunista önkényuralom főtisztje 1998-ig vette át a Leányfaluban volt kétszintes villájában a részére biztosított nyugdíjat. Fia: Czinege József magánvállalkozó, a demokrácia első titkosszolgálati minisztere, az Antall-kormány belügyminisztere, majd a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, Boross Péter Gábor nevű fiával alapította meg a Bross Holding Részvénytársaságot – amely napjainkban is működik (valamivel talán még dinamikusabban is, mint a demokratikus ország gazdasága.)

A budai Farkasréti temetőben Rákosi Mátyás és Gerő Ernő földi maradványai közelében temették el 1998-ban Czinege Lajos hadseregtábornokot – a kommunista önkényuralom egyik legismertebb alakját, aki hosszú idõn keresztül, 1960-tól 1984. december 6-ig honvédelmi miniszterként, majd 1987-ig miniszterelnök-helyettesként írta be nevét történelmünk fekete oldalaira. A hadseregtábornok Karcagon született 1924-ben. Kisgyermekkorától mezőgazdasági segédmunkásként dolgozott, az elemi iskola elvégzése után kitanulta a kovácsmesterséget. A front átvonulását egy tanyán bujkálva élte meg, majd a harcok befejeződésével visszatért Karcagra. 1944 őszén belépett a Vasas Szakszervezetbe és az MKP-ba is. Ismert sportoló lévén a MADISZ titkárává választották, 1946-ban önkéntesként teljesített katonai szolgálatot egy műszaki zászlóaljban. 1947-ben az MKP karcagi titkárának nevezeték ki és a két hónapos pártiskola elvégzését követően 1948-tól az MDP Szolnok Megyei Végrehajtó Bizottságának osztályvezetője lett. Budapestre, a Honvédelmi Minisztériumba, 1952-ben rendelte a Párt… 1956. október 24-én, az esti-éjszakai órákban az, MDP Központi Vezetősége rendkívüli ülést tartott, amely vita másnap (25-én, a Parlament előtti sortűz napján) hajnalig folyt. Apró Antal elnökletével létrehozták az MDP KV Katonai Bizottságát a fegyveres felkelés leverésére irányuló próbálkozások koordinálására – a Katonai Bizottság tagjai: Czinege Lajos, Fehér Lajos, Földes László, Kovács István, Mező Imre, Piros László és Bata István lettek.

Az egykori kommunista tábornok, a jelenlegi demokráciánk nyugdíjasa hogyan tudott átállni? Természetesen a lelkiállapotára gondolok…

- Én már 1984-ben el akartam menni nyugdíjba, mert 83-ban egy igen súlyos műtét-sorozaton estem át. Szerencsém volt, megmaradtam. Fizikai állapotom azonban igen sokat romlott. Fáradt voltam, nagyon fáradt. Bokor Imre ezredes „Kiskirályok mundérban” című könyvét rezignáltan vettem tudomásul. Nem ez a szerencsétlen Bokor találta ki, hogy írjon, valószínűleg felbiztatták. Én ennek a százszorosát tudnám megírni, nekem ezt elhiheti.

Mi bántotta a leginkább a rendszerváltás idején?

Megmondom: az, hogy én lettem a bűnbak. Dühös volt a társadalom, látták, hogy a dolgok elcsesződtek, tehát kellett valaki. Nehogy azt higgye, hogy az újságírók találták ki azt, hogy Czinege legyen a célpont… Tudja, mi rázott meg engem a legjobban? Hogy azok az emberek árultak el, akikkel együtt dolgoztam. Az én felelősséghányadomat egy pillanatig sem tagadtam. De Fock Jentől kezdve Lázárig tagadták a felelősségüket. A parlamenti meghallgatáson rá jellemző módon hőbörgött Fock Jenő, hogy õ nem felel semmiért. Lázár önmagát adta. Ez egy puhány ember volt, akiből az igent vagy a nemet kipréselni nehezebb volt, mint a hármas ikreket a birkából… No és Marosán György! – Õ árult el a legjobban. Õ akarta, hogy hadügyminiszter legyek, és most, 1990 után letagadta. Akart a rosseb hadügyminiszter lenni! Olyan marha jól éreztem magamat Szolnok megyében, hogy az már nem is igaz. Amikor elmondta annak idején, hogy mit akar, gondoltam, elszaladok, eltűnök a semmibe, én nem akartam miniszter lenni.

Ez fájt Önnek a rendszerváltozásban?

Kegyetlenül. Mindennél jobban fájt, mert nemcsak a Marosán viselkedett így, hanem a Fock Jenő is, aki olyan ember volt, hogy vasvillával vették el a születésekor az anyja alól. 1990-ben bosszút állt, mert régebben a képébe vágtam, hogy teleszarták az egész Budát lapos-tetejű házakkal… Ez az ember mondta: büszke arra, hogy miniszterelnöksége idején egyszer sem jött el a Honvédelmi Minisztériumba. Hát nem süllyed el szégyenében?… Tizenkét évig nem érdekelte, hogy mire költjük azt a rengeteg pénzt?

Milyennek látja az 1990 utáni rendszert?

Nagy öröm volna arról beszélni, hogy Antall József és miniszterei tanultak az általunk elkövetett hibákból – de tapasztalom, nagyon keveset tanultak…

Mi a véleménye a tervezett, de mindeddig végre nem hajtott történelmi igazságtételről?

Ez egy ősi trükk. Amikor nem tud egy hatalom választ adni az igazi kérdésekre, akkor fenyegetőzik. Kónya nincs egyedül. Csurka éjjel-nappal kommunistázik, Torgyán ebből él. Most ez a legolcsóbb…

Mikor vette észre, hogy a kommunista rendszer a végét járja?

Hát!… A mi rendszerünk az elég régóta vegetált. Keresgéltük az okát, és ha körbenéztünk a világban láttuk – csak a vak nem látta – hogy itt valami baj van. Ordító volt a különbség a keleti és a nyugati országok között. Nem kellett ahhoz politikai zsenialitás, hogy ezt lássuk. Nekem különösen fájdalmas volt a vietnami háború utáni tapasztalat, mert azt hittem, hogy az a hősies nép végre boldogul. És mi történt?… Nem az Északot sikerült felzárkóztatni a fejlett, kapitalista Délhez, hanem az egyesítés után tönkrement az is.

Milyennek látta a nyolcvanas évek Magyarországát? Sejtette-e, hogy olyan gyorsan széthullik a szocialista rendszer?

A fenét! Aki azt mondta, hogy ezt előre látta, az nagyképű és nem mond igazat. Mi csak azt láttuk: az élet által felvetett kérdésekre nem tudunk igazi választ adni. Minden évben végigszenvedtük az idegölő, emberpusztító költségvetési huzavonát és elosztottuk azt, amit még nem is termeltünk meg. Valójában a Nyugat finanszírozta ezt a csődtömeget. Nagyokos közgazdászaink – akik jelenleg, napjainkban is tevékenykednek! – a KB-üléseken nagy pofával bizonygatták, hogy most érdemes felvenni a kölcsönt, mert az elkövetkező egy-két évben javunkra változik a piaci helyzet. Ezek a nagypofájú jóslatok soha nem jöttek be.

Miként hatott ez a pazarló gazdálkodás a hadügyre?

Többirányú csatát kellett vívnom. Egyszer a Varsó Szerződés főparancsnokságán belül, máskor pedig a kormányon belül. Jöttek a szovjetek és megmondták, hogy a magyar védelemre mennyit kell költeni…

Ezt nem a parlament határozta meg?

Ugyan már, az újságírók szeretnek mindig szélsőségesen kérdezni! Igen, lehetett alkudni… Hát, hogy az Istenbe ne! A szovjetek a háromszorosát-négyszeresét kívánták annak, amit elbírt volna az ország. Egy őrmester is tudhatta: ebbe belerokkanhatunk. Én nemegyszer megmondtam, hogy ne birodalmi ésszel gondolkozzunk. Sokszor, sokszor nagyon durva vita támadt az ilyen tanácsaimból. Azután persze az Országos Tervhivatal is jött az ellenjavaslattal és mi a kettő között pörögtünk. Pazarló dolgokba kellett belemennünk, és ugyanakkor a legésszerűtlenebbekbe. Gondolja csak végig: az akkori értékek mellett 60 milliárd forintot fordítottunk egy-egy évben a fejlesztésekre. Megterveztük, elindítottuk a folyamatot, és akkor 2-3 év múlva azt mondták, hogy adja vissza a honvédelmi tárca a pénzt vagy annak egy részét… Sokszor ott álltunk, megfürödve… Hát van ennél nagyobb pazarlás a világon?

Magyarországnak volt a leggyengébb hadereje a térségben?

Ne vicceljen már! Dehogy! Nekünk volt egy filozófiánk: nem akartunk senkivel sem versenyezni a Kárpát-medencében. Mi szelektíven fejlesztettünk – ebben nekem Kádár János nagyon erős bázisom volt. Mikor végleg összevesztem a Varsói Szerződés főparancsnokságával azt mondtam nekik, hogy elég, a továbbiakat a főnökömmel beszéljétek meg. Kádár hallgatott rám. – Mikor leléptem, akkor egy viszonylag fejlett, korszerű hadsereget adtam át az utódomnak 1987-ben.

Mennyi az Ön felelőssége abban, hogy ma itt tart az ország? Hogyan tud ezzel önmagának elszámolni?

Mit válaszoljak erre? Percentben mutassam ki? Én a Központi Bizottság tagja voltam hosszú időn keresztül, amely állítólag száztagú volt. Akkor most osszuk el százfelé a felelősséget vagy csapjuk hozzá a mindenkori Országgyűlést? – Egy százalék a felelősségem vagy az egész háromszázhatvanad része? Ha a párttagság létszámát vesszük, akkor 800.000 ember között szükséges elosztani a felelősséget?… Én a magam részét vállalom. A legnagyobb hibánknak azt tartom, hogy amikor már láttuk, hogy milyen nagy bajok vannak, akkor hallgattunk, nem nyitottuk ki a pofánkat. Pedig úgy egyébként igen nagy pofánk volt…

Reménykedik abban, hogy Magyarország végre egyenesbe jut? Nem fél attól, hogy az ellenségei bosszút állnak?

Szeretnék hinni abban, hogy Magyarországnak lesz jövője. Ez a nép életerős, fenn tudott maradni minden korban a népek országútján. Optimista vagyok. Félelem a jelenkori demokráciában?… Biztosan nem szerencsés a természetem, de azt a fogalmat, hogy félelem, azt nem ismerem.

Epilógus

Az egykori hadseregtábornokkal, a Magyar Népköztársaság miniszterelnök-helyettesével 1993-ban, a rendszerváltás harmadik évében folytatott beszélgetésünkről készített jegyzeteket ismertettem az olvasókkal. Az interjúban - szándékom szerint - kérdéseket akartam feltenni vendéglátómnak Czinege József („Dodi”) nevű fia és Boross Péter akkori belügyminiszter József nevű fia közös cégéről, a Bross Holding Gazdasági Tanácsadó és Vagyonkezelő Zrt.-rõl (amely közös vállalkozás bonyolította le a „Kalesnyikov-botrányként” elhíresült fegyverszállításokat Horvátországba Jeszenszky Géza és az akkor már nagybeteg Antall József tudtával) – de nyugállományú miniszterelnök-helyettes ezekre a kérdésekre nem válaszolt. – Dr. Surján László népjóléti minisztériumában az egykori patológushoz („hidegsebészhez”) nem jutottam be, de helyette a Düsseldorfba történő visszautazásom előtt az akkori belpolitika szatócsával, Püski Sándorral és Raffay Ernővel, a HM politikai államtitkárával sikerült beszélgetnem: ez utóbbi két személy, akik szoros kapcsolatban álltak Für Lajos „fajvédelmi miniszterrel”, a szememre hányták, hogy a németországi lapokban túl sokat foglalkozok Csurka Istvánnal, aki „az Ő fiuk” (természetesen ideológiai értelemben)…, de már akkor éppen elég anyag volt a jegyzeteiben hazám új kormányáról, nem folytattam a vitát. A Lufthansa két óra alatt visszaszállított a szerkesztőségbe.

©Kollár Erzsébet, 2018.
Szemenyei-Kiss Tamás: „Czinege, a hadseregtábornok” c. jegyzetek
Bibliotheca Nationalis Hungariae, Kézirattár,
Budavári Palota „F” épület