h i r d e t é s

A Fidesznek nem sikerült felfüggesztenie a XV. kerületi DK-s polgármestert

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Fidesznek nem sikerült felfüggesztenie a XV. kerületi DK-s polgármestert

2017. július 04. - 18:34

Korábban az Index nyomán megírtuk, hogy a helyi Fidesz azért kezdeményezi az eljárást, mert a polgármester nem hajtott végre két, a testület által elfogadott határozatot. - írja az mno.hu.

Forrás: mno.hu

Hiába kezdeményezte a Fidesz múlt héten a fegyelmi eljárást Hajdu László, a XV. kerület DK-s polgármestere ellen, nem lett meg a többsége a keddi testületi ülésen

– értesült az Index. A portál szerint a fideszes képviselők el sem mentek az ülésre. Korábban az ügynek megnyert MSZP-s Móricz Eszter pedig távozott a szavazás előtt, ezért határozatképtelen lett a közgyűlés.

Így Hajdu ellen most biztosan nem indul meg a fegyelmi vizsgálat sem, amelynek idejére felfüggesztették volna a polgármestert.

A fideszesek egy óvodafelújításra akartak költeni pluszpénzt, a polgármester azonban túlárazottnak tartja a közbeszerzést, ezért nem hajlandó elrendelni a pénz kifizetését a költségvetésből.

A helyzet különlegessége az volt, hogy a Fidesz az eljáráshoz múlt héten néhány ellenzéki képviselőt is megnyert, a helyi MSZP és a helyi Jobbik is támogatta azt. Az eredeti javaslat szerint a vizsgáló bizottság három tagja a fideszes Agárdi János mellett az MSZP-s Móricz Eszter és a jobbikos Bodó Miklós lett volna.

Később Bodó jelezte,

nem kíván részt venni a politikai cicaharcban, mely a Fidesz és a baloldali koalíciós partnerei között zajlik, és a mindkét oldallal való összemosást határozottan elutasítja.

Az Index szerint az MSZP-s Móricz Eszter közleményben utasította vissza, hogy együttműködne a Fidesszel. A szocialisták pedig jelezték, hogy fegyelmi eljárás indul Móricz Eszter kizárására.

A Fidesszel nincs semmilyen együttműködés semmilyen szinten és semmilyen módon – ez az MSZP politikájának egyik legfontosabb alapvetése

– közölte a párt.

Fegyelmi eljárást egyébként a törvény szerint akkor rendelhet el a képviselő-testület, ha a polgármester „a tisztségéből eredő kötelezettségét vétkesen megszegi”. A büntetés megrovás lehet, vagy az illetményének, tiszteletdíjának legfeljebb húszszázalékos csökkentése, ám a vizsgálat idejére a polgármestert felfüggesztik a tisztségéből.

mno.hu