h i r d e t é s

A Fidelitas plakátkampányban támadja Tarlós ellenfeleit

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Fidelitas plakátkampányban támadja Tarlós ellenfeleit

2019. szeptember 04. - 10:20

Plakátkampányt indít a Fidelitas Budapest nem cirkusz! címmel - jelentette be Böröcz László országgyűlési képviselő, a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke kedden Zuglóban.

A Karácsony Gergely, Puzsér Róbert és Berki Krisztián főpolgármester-jelölteket ábrázoló, Budapest nem cirkusz! Ne bízzuk rájuk a várost! feliratú plakátot bemutató sajtótájékoztatón Böröcz László azt mondta: Budapestet egyre méltatlanabb helyzetbe hozza az ellenzék, hiszen olyan alkalmatlan és megbízhatatlan jelöltek jelentkeztek be a főpolgármesteri címért, akik nem ismerik a várost, nem ismerik annak működését, és akik mögött nincs semmilyen teljesítmény.

Egyetlen dologgal hívták fel magukra a figyelmet az elmúlt időszakban, azzal, hogy bohóckodtak - fogalmazott, hangsúlyozva: a nemzet fővárosa ennél sokkal jobbat érdemel, hiszen Budapest ma Európa egyik legbiztonságosabb, legélhetőbb és leglátogatottabb fővárosa.

Mi azt szeretnénk, hogy ez a jövőben is így maradjon", ezért indít a Fidelitas plakátkampányt, amelyen keresztül elmondják a fővárosiaknak: Budapest nem cirkusz, így a város vezetését nem lehet sem Karácsonyra, sem Berkire, sem Puzsérra bízni

- mondta a politikus.

Böröcz László fideszes országgyűlési képviselő, a párt ifjúsági társszervezete, a Fidelitas elnöke (b) és Borbély Ádám, a Fidelitas budapesti elnöke a Karácsony Gergely, Puzsér Róbert és Berki Krisztián főpolgármester-jelölteket ábrázoló, Budapest nem cirkusz! Ne bízzuk rájuk a várost! feliratú plakátot bemutató sajtótájékoztatón 2019. szeptember 3-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Borbély Ádám, a budapesti Fidelitas elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Karácsony Gergely Zuglóban polgármesterként nap mint nap bizonyítja alkalmatlanságát.

Öt év alatt leamortizálta a kerületet, a pénzek kezeléséhez nem ért (...), sorra érik a parkolási botrányok

- sorolta.

De mit is várunk egy olyan alkalmatlan polgármestertől, aki Észak-Pesten keresi Csepelt, aki Törökország fővárosát Isztambulban keresi, és aki ellentmondásba keveredik saját aláírásával is

- fogalmazott Borbély Ádám.

A budapesti Fidelitas elnöke Puzsér Róbertről azt mondta: hiába hangos és trágár, attól még nincs igaza, Budapestnek pedig nem egy műsorvezetőre, hanem egy városvezetőre van szüksége.

Berki Krisztián sem a főváros dolgaival foglalkozik, sokkal inkább személyeskedik

- fűzte hozzá.

Budapest sokkal többet érdemel, ezért ne bízzuk rájuk a város vezetését

- hangoztatta.

(MTI)