h i r d e t é s

A felmondott zalaegerszegi szívsebésznek keményen visszavágtak volt kollégái

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A felmondott zalaegerszegi szívsebésznek keményen visszavágtak volt kollégái

2019. augusztus 31. - 06:51

Mindenről szó van a levélben, csak az elhunyt betegről nem.

Zala Megyei Szent Rafael Kórház - Forrás: Facebook

kórház után volt kollégái is reagáltak a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Szívsebészeti Osztályának éléről távozó Alotti Nasri üzenetére. A főorvos azt írta, döntése hátterében az áll, hogy júniusi szabadsága idején a közreműködésével

bekerült az osztályra egy sürgős szívműtétet igénylő beteg, aki „indokolatlan egy hét tartózkodás után, műtétre várva meghalt".

Két választása volt, vagy nem csinál belőle ügyet és per esetén valami kegyes hazugsággal hozakodik elő a bíróságon, vagy inkább nem vesz ebben részt tovább, kockára téve családja megélhetését. Utóbbi mellett döntött.

A kórház vezetősége elsősorban az intézmény hitelének rontása miatt vágott vissza Nasrinak, de most volt kollégáitól is megkapta a magáét.

Az orvosok Facebook-közleményükben azt írják, egy emberként elítélik az osztály belügyeinek bármilyen módon történő kiteregetését, mert szerintük a szakmájuk olyan speciális miliő, amit külső szemlélő ilyen nyilatkozatokon keresztül nem láthat át, nem érthet meg.

Nem szedjük pontokba a korábbi vezető alkalmatlanságát bizonyító emberi, szakmai, manuális, erkölcsi és etikai szempontokat, nem soroljuk fel az elmúlt két évtizedben tapasztalható, országosan is kiemelkedő sebész-elvándorlás 16 (!) szívsebészének nevét, sem a számos szakdolgozóét. És nem sorolunk fel EGYET SEM azon számos esetből, akiket felsorolhatnánk...

Nem, mert ez nem tartozik betegeinkre. Ők a legmagasabb színvonalú ellátást kívánják a maguk számára, és ennél többet nem kívánunk értük tenni. Nem kívánjuk őket (félre)tájékoztatni arról, hogy elfogadunk-e hálapénzt, nem kívánjuk hosszú, terjengős cikkekben, riportokban dicsérni saját magunkat, és élő emlékművet sem akarunk emeltetni a volt betegeinkkel magunkról a hatalmas önimádatunk talapzatára. Ez egy letűnt generáció utolsó, fáradt, átlátszó kísérlete az űr betöltésére, melyet a szeretet hiánya képez. Mi nem ilyenek vagyunk.

- olvasható a 444.hu által észrevett közleményben. (propeller.hu)