h i r d e t é s

A centrális erőtér miatt muszáj életben tartania a Fidesznek az MSZP-t

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A centrális erőtér miatt muszáj életben tartania a Fidesznek az MSZP-t

2017. október 03. - 07:02

hvg információi szerint nem érte váratlanul a Fidesz elnökségét az MSZP miniszterelnök-jelöltjének bejelentése.

Egy plakát a múltból

Innentől kezdve a Fidesz stratégiáját a szocialisták következő lépése határozza majd meg. A szóba jöhető forgatókönyveket a hvg információi szerint kedd reggeli ülésén tekinti át a Fidesz – eddig távol lévő, az ügyben hétfőn ezért meg nem szólaló - miniszterelnökkel kiegészült elnöksége.

„Ez a kilenc százalék, amin most állnak, nagyon jó. Azt kívánom, hogy őrizzék meg” – mondta hétfő délután nem kevés gúnnyal a hangjában egy vezető tisztséget is betöltő kormánypárti képviselő, de a Fideszből és a KDNP-ből rajta kívül is többen mondták azt, hogy a Fidesznek a hétfő reggeli állapotában „kell” az MSZP: se gyengébben, sem erősebben.

Orbán Viktor a frakcióülésen azt mondta, hogy tartja magát a Fidesz az egyfókuszú - aktuálisan Brüsszel és a Soros-terv megállítására koncentráló - kampányhoz. Nem kívánnak sem az MSZP-vel, sem pedig a Jobbikkal foglalkozni, mert ellenkező esetben a Fidesz ellenféllé emelné őket.

További gond a kormányoldalon, hogy az MSZP további amortizálódása (a jelenlegi 9 százalék is történelmi mélypont) Orbán Viktor 2009 óta dédelgetett centrális erőtér-stratégiájának bedőlését is jelentheti.

Az eddig nagyjából megvalósulni is látszó elképzelés lényege ugyanis, hogy a Fidesztől jobbra és balra is nagyjából azonos erősségű (illetve inkább gyengeségű) pártok állnak, az „erőtér” közepén pedig ott van egyedüli kormányzóképes erőként a Fidesz.

Ha viszont az erőtér egyik oldalán végzetesen meggyengül az egyik szereplő, akkor a felmorzsolódó párt támogatói taktikai okból átszavaznak a legesélyesebb ellenzéki erőre - jelen esetben a Jobbikra -, amivel felborul, kétpólusúvá válik a rendszer, és megerősödhet az életképesebb szervezet.

Nem elég az MSZP baja, Soros György egészségéért is aggódhatnak a kormánypártiak

Az ellenségkép eltűnése szempontjából a Fidesznek a képviselő szerint igazából Soros György jó egészségéért is szorítania kell, mert ha történne valami a 87 éves milliárdossal, odaveszne az egész, rá felépített kampánystratégia, és nem lenne kivel riogatni, vagyis mozgósítani az embereket. (hvg.hu)