h i r d e t é s

A budapesti brit nagykövet-helyettes az egyik magyarországi áldozat

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A budapesti brit nagykövet-helyettes az egyik magyarországi áldozat

2020. március 25. - 18:09

Steven Dick 2019 óta dolgozott Magyarországon, 37 éves volt.

Steven Dick budapesti brit nagykövet-helyettes a koronavírus miatt elhunyt magyarországi áldozatok egyike – tudta meg az Index. A lap értesülését a brit nagykövetség megerősítette.

Dick mindössze 37 éves volt.

A nagykövet-helyettes a 10. áldozat, aki a betegség miatt életét vesztette Magyarországon. A férfi kedden halt meg.

Steven Dick 2019 júniusában érkezett hozzánk, előtte Szaúd-Arábiában és Afganisztánban volt diplomata, de dolgozott Szíriában is.

A nagykövetség közleményében idézi Magyarország brit nagykövetét, Iain Lindsayt, ő azt írta:

"A csapatunkat sokkolta és elszomorította Steven halála. Legmélyebb együttérzésünket szeretnénk kifejezni a családjának és barátainak. Steven mindannyiunk számára kedves kolléga és barát volt, akinek tavaly októberi érkezése sokat jelentett a szakértelme miatt, és kiválóan beszélt magyarul is."

A kormány tájékoztató honlapjának szerdai adatai szerint mostanra 226-ra emelkedett az igazolt magyarországi fertőzöttek száma. (hvg.hu)