h i r d e t é s

A bajuszos (sz)Áder, Tőled a lehetőséget veszi el, a briteknek meg legalább 7 milliót fizet évente! Miből?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A bajuszos (sz)Áder, Tőled a lehetőséget veszi el, a briteknek meg legalább 7 milliót fizet évente! Miből?

2017. április 12. - 08:04

Mocskosul azt érzem, hogy gyomron rúgtak ezzel a CEU törvénnyel, mert nem kevesebbet akarnak elvenni, mint a lehetőséget.

A végtelenségig kiéheztetett és megfélemlített oktatási rendszer, már a működés határán, a tehetős emberek gyerekei meg külföldön tanulnak. Csak Ausztriában közel 10 000-en, nekünk meg azt sem hagyják meg, ami legalább a reményt adhatná meg, hogy egy jó képességű gyerek vagy fiatal bekerüljön a világ tudományos körforgásába.

Az a baj a mostani hatalommal, hogy a Kádár-rendszerből csak annak mocskát hozta magával, az irigységet, a kicsinyességet, az erre épülő rosszindulatot, az ismeret visszatartást és a cenzúrát. Azonban nem tanulták el azt, hogy a társadalom liftjeit mozgásban kell tartani, ahhoz, hogy egy gondolkodó, nyitott elit létrejöhessen.

Szinte a szemem előtt van az a szomorúság, amelyik Vásárhelyi Miklós szemében lenne - ha élne -, amiatt, hogy ilyen, a jövőt felszámoló senkiházikat hoztak helyzetbe a rendszerváltás környékén, hogy az országot megújítsák. Ő és a társai, talpig úriemberek voltak és rendelkeztek a tudásból adódó alázattal, nekik még volt hitük és elvük. A leírtakhoz kerestek olyan tehetséges fiatalokat, akik ezt megértik és tovább is viszik!

Soros pénze sajnos nem jó helyre ment mert, azt a tudást és ismeretet, amit egy élhető, demokratikus ország létrehozásához kaptak, az ország fékezésére és a hatalmuk bebetonozására használták.

A Richmondi Egyetem költségei egy évre (2017-2018) London

Oktatás

£ 9250

Szoba

£ 7800

Kaució a szobáért

£ 350

Könyvek, segédanyagok, becsült további költségek

£ 2250

Összesen: $ 67500 (~7 millió forint)

 

 

Forrás: http://www.richmond.ac.uk/admissions/student-tuition-fees-and-funding/ukeu-student-finances/#top

A Richmondi Egyetem költségei egy évre (2017-2018) USA

Oktatás

$ 50910

Szoba

$ 5440

Étkezés

$ 6830

Könyvek és segédanyagok

$ 1100

Személyes kiadások

$ 1000

Direkt Hitel díjak

$ 60

Becsült egyéb költségek

$ 2160

Összesen: $ 67500 (~19 millió forint)

 

 

Forrás: http://financialaid.richmond.edu/prospective/cost.html

 

Címkék: