h i r d e t é s

A 900 millió forintos örökség

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A 900 millió forintos örökség

2015. december 14. - 15:35
0 komment

Több mint 900 millió forint kifizetésére kötelezte egy bírósági döntés Esztergomot egy tíz évvel ezelőtt kezdődött peres eljárás miatt. 

Forrás: Google Maps

A város önkormányzata továbbra is minden lehetséges jogorvoslattal élni fog a bírósági döntéssel szemben, és választ keres arra a kérdésre is, hogy a peres eljárás során történt esetleges mulasztásoknak megállapítható-e a felelőse.

A per az Aquasziget élményfürdő kivitelezésekor  indult, a kivitelező Contur Bau Rt. 560 millió forint, álláspontjuk szerint nekik jogosan járó vállalkozói díj megfizetése miatt prelete be az önkormányzatot. A felszámolás alá került Contur Bau kamatokkal közel duplájára nőtt követelése időközben a PK Követeléskezelő Zrt.-hez került, majd utóbbi engedményezte azt a zalaegerszegi székhelyű, de Esztergomban jól ismert Agimpex Építő Zrt. részére.

Utóbbi ugyanannak a vállalkozónak az érdekeltségébe tartozik, amelyeknek egy másik cégével szintén drága jogvitája volt az önkormányzatnak a romos torzóként csúfoskodó Mária Valéria Hotellel, és az alatta lévő, használhatatlan mélygarázzsal kapcsolatban, amelynek egy részéért több mint 1,6 milliárd forintot fizetett az önkormányzat.

Az Aquasziget-kivitelezési ügyben a Tatabányai Törvényszék még az előző városvezetés ideje alatt (Tétényi Éva - a szerk.), 2014. augusztus 14-én részítéletet hozott, melyben kötelezte Esztergomot, hogy fizesse meg a kamatokkal együtt több mint 900 millió forintra hízott követelést.
A részítélettel szemben az Önkormányzat képviseletét ellátó budapesti ügyvédi iroda a fellebbezést betegség miatt - míg az előző városvezetés idején - egy napi késedelemmel terjesztette elő (2014. szeptemberében). A késedelem igazolására vonatkozó kérelemnek a Győri Ítélőtábla és a Kúria sem adott helyet, így a részítélet I. fokon jogerőre emelkedett.

Az Agimpex Zrt . - követelés jogutódja - április elején fizetési felszólítást is küldött a Városnak, amelyben a kamatokkal és végrehajtási költségekkel növelt követelés összege immár meghaladta a 950 millió forintot. A végrehajtást 2015. április 21-én indították meg Esztergommal szemben. A városvezetés 26 hónapos részletfizetési kedvezményt kért, amelyet a bíróság első fokon jóváhagyott, ám az Agimpex Zrt. fellebbezését követően másodfokon 12 hónapra  csökkentett. Ennek megfelelően Esztergom 2015. december 8-ig 14.593.741 forintot (valamint annak a részítéletben meghatározott mértékű kamatát), 2016. január 1 napjától 2016. november 30 napjáig terjedő időszakban pedig havonta közel 100 millió forintot, mindösszesen több mint 950 millió forintot köteles megfizetni.

A végrehajtást (így többek között az önkormányzati tulajdonú cégek átszervezését) a végrehajtó a részletfizetési végzés meghozatalát követően felfüggesztette, és időközben a Győri Ítélőtábla a végrehajtási lap kibocsájtását jogtalannak minősítette. A városvezetés törekvése e téren sikerrel járt, az eljárás során az önkormányzat számlájáról inkasszált több millió forintot Esztergom számára vissza kell fizetni.

Van másik szál is

Az ügynek mindemellett van egy másik szála is: Esztergom ugyanezen építkezés kapcsán kötbért, szavatossági igényt jelentett be, melynek összege a felszámolás alatt lévő Contur-Bau Zrt.-val (illetve jogutódaival: PK Követeléskezelő Zrt. és Agimpex Zrt.) szemben több mint 1,1 milliárd forint és annak kamatai. Ez ügyben azonban mindeddig nem született döntés.

Esztergomnak ugyanakkor nincs semmilyen biztosítéka arra, hogy amennyiben kifizeti az Egimpex Zrt. számára a megítélt követelést, majd a bíróság az önkormányzat szavatossági igényét kedvezően bírálja el, úgy abban az esetben az Agimpex Zrt. megfizeti-e a megítélt összeget. Az önkormányzati aggály nem alaptalan: az ugyanazon személyhez kötődő Giegler Kft.-vel szemben szintén perben áll Esztergom. Még 2014-ben első- és másodfokon is a Kft-nek adott igazat az eljáró bíróság illetve ítélőtábla, a jogerős ítélet értelmében Esztergom 2015. januárjában kamatokkal, illetékkel együtt összesen mintegy 54 millió forintot volt kénytelen kifizetni a Giegler Kft.-nek.

A felülvizsgálati eljárás során azonban a Kúria mindkét döntést megváltoztatta, a Giegler Kft. keresetét elutasította, az idén októberben született döntés értelmében a Kft.-nek vissza kell fizetnie a teljes összeget. Ennek visszakövetelése érdekében úgynevezett visszvégrehajtást kezdeményezett a Város önkormányzata.

Azonban mind a Giegler Kft., mind az Agimpex Zrt. évek óta veszteséges, így semmilyen biztosíték nincs arra, hogy Esztergom akár most, akár a későbbiekben be tudja hajtani ezt az összeget.

Döntés született az első részlet kifizetéséről

A képviselő-testület december 8-i ülésén megszavazott döntés alapján a város kifizette az első részletet. Azonban ez a döntés csak az első részlet kifizetésére vonatkozott, nem az egész összegre, bízva abban, hogy időközben az Esztergom által beadott beadványokból születik valamilyen döntés, amely megállíthatja a fizetési folyamatot.

 

Városházi információ