h i r d e t é s

42 év jegyesség után házasodnak össze

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

42 év jegyesség után házasodnak össze

2014. május 05. - 10:21
0 komment

A 81 éves Daphne Thorp és 71 éves vőlegénye, David Barker összeházasodnak, ami önmagában nem lenne hír, még akkor sem feltétlenül, ha tudjuk, hogy ezt a nő nyolcvankettedik születésnapján teszik.

Igazán különlegessé az a 42 éves jegyesség teszi a történetüket, melyben 1972 óta élnek.

"Féltem, és azt gondoltam, egy házasság elég." – mondta a nő, aki korábban volt már házas, nem sokkal a válás után találkozott vőlegényével, akivel négy hét ismeretség után jegyezték el egymást.

Nem felejtek el üdvözlőkártyát venni

A nő a válás után beiratkozott egy társastánc-kurzusra, a hölgyválasz alatt felkérte Barkert, akivel azóta is együtt élnek. A férfi szíve szerint már korábban oltár elé vezette volna menyasszonyát, de ő mindig visszakozott.

Tavaly karácsony körül a nőnek szívrohama volt, ezután döntöttek úgy, hogy nem halogatják tovább az esküvőt.

"Azért a születésnapját választottam az esküvő napjának, mert így biztos nem felejtek el üdvözlőkártyát venni neki." – viccelődött a férfi.

 

index.hu (Fotó: Ross ParryPaul Macnamara / Northfoto)

{flike}

{jcomments on}