h i r d e t é s

37 ezer négyzetméteres IKEA épül

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

37 ezer négyzetméteres IKEA épül

2015. november 04. - 10:45
0 komment

Az eddig sem volt nem titok, hogy az Ikea létrehozná harmadik magyarországi áruházát, sőt az sem, hogy Soroksárt szemelte ki a bútorlánc. Most megadjuk a pontos címet, valamint kiderül az is, hogy mekkora áruházat tervez az Ikea. Jó nagyot.

Fotó: 24.hu

A harmadik magyar Ikea várhatóan a soroksári Auchan mellett kap helyet – közölte a Mindenár.hu-val a bútorlánc, amely a telek helyrajzi számát (195836/32) is megadta. A kiszemelt területen egyébként már most is nagy a tolongás: az Auchanon kívül egy OBI és egy Decathlon is van a környéken, nem mellesleg a szintén bútorbizniszben érdekelt Jysknek és a Kikának is van ott üzlete - írja a 24.hu.

Az Ikea már megvette a telket, de a cég lappal közölte: “Az új áruháznyitások feltételeit az Ikea nemzetközi szabályzatban rögzítette. Egy-egy áruház létrejöttét számos hatástanulmány elkészítése előzi meg, s igen összetett szempontrendszer alapján mérlegeljük a nyitás lehetőségeit.”

Hogy mikor nyit az új áruház, azt tehát  még nem tudni. És hogy mekkora lesz? A vs.hu a pontos helyrajzi szám alapján 37 ezer négyzetméteresre, majdnem a budaörsi duplája taksálja az új áruházat (a budaörsi áruház 20 ezer, az Őrs vezért terén lévő pedig 26 ezer négyzetméteres).

 

24.hu