h i r d e t é s

35 évvel ezelőtt esett össze a színpadon Bob Marley

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

35 évvel ezelőtt esett össze a színpadon Bob Marley

2015. október 08. - 20:08
0 komment

Hogy ki volt Marley? Zenész, költő, aktivista, politikus, ikon? Ezt nehéz volna megmondani.

Fotó: bobmarley.com

Talán akkor járunk el helyesen, ha azt tesszük, amit Szerb Antal is Goethe kapcsán a Világirodalom Története első kéziratában, s leírjuk: ő volt Bob Marley.

Marley sem volt tisztában azzal, hogy beteg. Egyszer aztán 1980-ban, karriere abszolút csúcsán egy edzés során összeesett. Nem sokkal később megállapították, hogy súlyos daganata van, amit már operálni sem lehet.

Utolsó koncertjét aztán Pittsburgh-ben adta, amit bár zenésztársai és a menedzserei is le akartak mondani, Marley ragaszkodott hozzá, hogy végigcsinálja. Jól tudta, hogy ez lesz az utolsó.

Nem is véletlen, hogy az utolsó dal, amit előadtak, a Get Up, Stand Up volt, mint egy fricska a halál arcába.

Nyolc hónappal később, 1981. május 11-én halt meg. Mindössze 36 éves volt.

Marley 1945-ben született egy jamaicai faluban pit apa és jamaicai anya fiaként.

Mindössze tíz éves volt a kisfiú, amikor apja tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Anyjának innentől kezdve nagyon nehéz feladatot jelentett fekete bőrű fiatal nőként nevelnie és óvnia Bobot, akinek életszükséglete volt, hogy erős legyen pszichikailag, hiszen alacsony volt, félárva és félvér.

14 évesen kezdett zenélni, s az ezt követő két évben lényegében megismerkedett mindenkivel, akivel később sem szakított, sem mint zenész, sem mint barát.

Ebben az időben akkorát fordult Marley élete, hogy az iskolát is otthagyta, hogy a zenélésnek élhessen.

1962-ben vette fel első két dalát, melyek közül egyik sem robbant be, azonban elindította Bob Marleyt egy olyan pályán, melyről csak a halál tudta eltéríteni.

1973-ban adta ki első lemezét a végül aztán The Wailers névre keresztelt zenekarral. A címe: Catch Fire. Ezt követte egy évvel a Burnin, mely világhírűvé tette Bob Marleyt és a The Wailerst is.

Sokat segített az előrelépésben, hogy az akkor már régen világsztár Eric Clapton feldolgozta az I Shot The Sherrif című dalt a második lemezről, ezzel is akarva-akaratlanul a nagyközönség figyelmébe ajánlva a fiatal jamaicai művészt.

Ismertté válásának első pillanataitól megkezdte politikai aktivista működését is, melynek központi szervezőereje a faji különbségek eltörlése volt, s a figyelem ráirányítása az afrikai szegénységre.

Bob Marley követői és tisztelői a mai napig egyre csak sokasodnak, s a reggae nemhogy veszítene népszerűségéből, de egyre több zenei stílusra van hatással annak ellenére is, hogy igazi fénykora már évtizedekkel ezelőtt lecsengett.