h i r d e t é s

Változatlanul cél, hogy az Avalon szállodalánc második szállodája Tatán megépüljön

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Változatlanul cél, hogy az Avalon szállodalánc második szállodája Tatán megépüljön

2020. július 21. - 18:21

A lapunknak eljuttatott közleményben az Avalon 12 pontban cáfolja az építkezéssel kapcsolatban a sajtóban megjelent korábbi állításokat.

Ma reggeli sajtótájékoztatóján az Avalon Center Kft. az országos média szereplőinek elmondta, változatlanul célja az Avalon szállodalánc második szállodájának megépítése Tatán. Magyarország legnagyobb magán turisztikai beruházását jelentő tatai hotelberuházással a cég a természetes és épített környezet maximális megőrzése mellett magas turisztikai értéket és hosszútávú fejlesztést szeretne létrehozni. Az ügyvezető tételesen cáfolta a koncepcióterv szintjén lévő beruházás kapcsán felröppent alaptalan vádakat és hamis információkat.

„Mi mindig azt keressük, ami összeköt minket, nem, ami elválaszt!” – kezdte a sajtóreggelit Tóth Róbert. „Minden épületnek megvolt a maga ellenzéke anno, a tatai gimnázium épülete ellen is tüntettek, de mégis az a jó döntés született, hogy megépült, és ma a város büszkesége és egyik ikonikus épülete. Látjuk az ellenzőket, de látjuk a támogatók nagy tömegét is. Nap mint nap keresnek meg minket életrajzokkal, vállalkozói együttműködési szándékkal, stratégiai partnerséggel a leendő beruházásunk kapcsán. Ma azért vagyunk itt, hogy világossá tegyük tisztességes szándékunkat és azt, hogy úttörők szeretnénk lenni abban, hogy magyar befektetők Magyarországon bátor és nagyívű beruházásokat valósítsanak meg. De azért is itt vagyunk, hogy a fejlesztésünkkel kapcsolatos információnkat megosszuk Önökkel és a hamis híreket és dezinformációkat tételesen cáfoljuk.” – emelte ki az ügyvezető.

A Tata 1841-es helyrajzi számú terület teljes mértékben magántulajdon. A 2/3-a 40 százalékban, az 1/3-a 2 százalékban jelen pillanatban is beépíthető, és önálló szolgalmi jogú úttal közelíthető meg, amelyen keresztül az építés lebonyolítható. Jelenleg a koncepció és a tervezés szakaszában járunk, sem a városvezetés, sem az Avalon Center Kft. végleges döntéseket nem hozott. Az egyedüli tény, hogy az Avalon Center Kft. Tatát választotta és egy szállodát, mint turisztikai fejlesztést szeretne megvalósítani itt.

„Tételesen szeretném cáfolni az építkezéssel kapcsolatban a sajtóban megjelent és az ellenzők által hangoztatott állításokat:

Állítás 1: A tó nem lesz körbejárható – Ezzel szemben az igazság az, hogy a tó továbbra is körbejárható marad.

Állítás 2: A teljes épület minimum 19 méter magas lesz – A tény ezzel szemben az, hogy az első látványterveken szereplő épület átlagmagassága 7,5 méter. A jelenleg a telken álló romos lóistálló 10,3 méter magas.

Állítás 3: Az épület a gimnáziumot ki fogja takarni – Az épület nem fogja a gimnáziumot kitakarni, legmagasabb pontja sem érné el a gimnázium lábazatának szintjét.

Állítás 4: A telek a Natura 2000 övezet része - A telek nem a Natura 2000 övezet része.

Állítás 5: Az Öreg-tavat átnevezik Avalon Lake-re - A tervezett szálloda neve lenne Avalon Lake Tata, a tatai Öreg-tó mindig Öreg-tó marad.

Állítás 6: A teleket a polgármester játszotta ki az Avalonnak – A valóság az, hogy a telek 1993 óta magánterület és építési terület.

Állítás 7: A területre nem lehet jelen pillanatban építeni - Most is, a jelenlegi beépítési paraméterekkel építhető rá 12 ezer négyzetméter összterületű ingatlan.

Állítás 8: 12 méter széles utat vág az Avalon a természetvédelmi övezetbe - A jelenleg is rendelkezésre álló szolgalmi úton fog az építkezés zajlani, nem vágunk 12 méter széles utat.

Állítás 9: Szándékos természetkárosítást hajtott végre az Avalon, amikor direkt szemetet szórt a területre - Ezzel szemben a tény az, hogy nem csak a saját területünkön, hanem tovább menve, a tó körül összeszedtük a szemetet.

Állítás 10: Az egyik éjszaka folyamán fákat vágtak ki a területen - Az építés nem jár fakivágással, nem vágtunk ki és nem is áll szándékunkban fákat kivágni.

Állítás 11: Az Avalon el akarja lopni a karsztvizet – ez már annyira abszurd vád, hogy nincs is mit reagálni rá.

Állítás 12: Nem is az Avalon Center fejleszt – A beruházás mögött a száz százalékban magyar tulajdonú Avalon Center Kft. áll, a fejlesztésbe semmilyen más szereplőt nem vonunk be.

„A következő hetekben minden tatai lakossal konzultálni fogunk, melynek célja, hogy közvetlen kapcsolatot építhessünk ki a tataiakkal, a lakossági fórumokon tőlünk értesülhessenek a beruházás részleteiről és jelen állapotáról. Fontos, hogy megértsék azt, hogy az Avalonnak a zöld és környezettudatos szemlélet alapvető missziója, ebben a fejlesztésben különösen. Saját érdekünk is az, hogy a természetes és épített környezetet eredeti valójában megőrizzük, hiszen ez az egyetlen módja, hogy a befektetésünk értéke hosszú távon is megmaradjon. Ez nem csak egy szálloda fejlesztés, hanem egy komplex fejlesztés, mely számos kapcsolódó városfejlesztéssel is jár majd.” -  mondta el a sajtóreggelin Tóth Róbert, az Avalon Center Kft ügyvezető igazgatója.