h i r d e t é s

Több iskolát meglepett, hogy bekerült az iskolaőr-programba

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Több iskolát meglepett, hogy bekerült az iskolaőr-programba

2020. július 16. - 07:21

Intézmények sokasága akaratán kívül került be a programba – tudta meg a Népszava. A jelek szerint a vártnál kisebb volt a valódi érdeklődés.

A kép illusztráció! - Fotó: MTI/Kovács Tamás

"Az állami intézményfenntartók felmérése és az intézményvezetők kérése alapján az ősszel 491 állami fenntartású intézmény feladatellátási helyén indul el az iskolaőrség működése" – írta szerdai közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A Népszava körkérdése nyomán azonban hamar kiderült: sok iskolát meglepett, hogy felkerült a listára, hiszen nem is kértek iskolaőröket.

– Mi ezt nem kértük, valószínűleg a szakképzési centrum dönthetett erről – mondta Schnider György, a békéscsabai Vásárhelyi Pál Szakgimnázium és Kollégium igazgatója, mikor a Népszavától megtudta, hogy náluk is iskolaőrséget állítanának fel ősztől. Hozzátette: nem tartják indokoltnak az őrök jelenlétet, a Vásárhelyi ráadásul az országos iskolai rangsorokon rendre előkelő helyen szerepel, egyáltalán nem jellemzők náluk az erőszakos esetek.

Egy másik – a listára szintén "meglepetésre" felkerült – békéscsabai iskola tantestületének egyik tagja azt mondta, volt egyeztetés a fenntartóval, az Innovációs és Technológiai Minisztérium alá tartozó Békéscsabai Szakképzési Centrummal, de ekkor semmilyen végleges döntés nem született.

A főváros egyik jó hírű oktatási intézményében, az Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában és Szakgimnáziumban is meglepetést keltett, hogy őröket kapnak. Nem kértek ezt, a vezetés szerint nincs is szükség őrökre.

– Olyan iskolában lehet szükség iskolaőrre, ahol idősebb, illetve problémás gyerekek vannak, a mi esetünkben ilyenről nincs szó – mondta el a lapnak Tillinger Péter, az intézmény igazgatója. Hangsúlyozta azonban, hogy nem akarja egyelőre minősíteni az iskolaőrséget, mert most még az sem derült ki, hogy pontosan milyen hatáskörük lesz. Azt sem tudja viszont – tette hozzá –, hogy milyen szempontok szerint döntött a tankerület, mert ők nem foglaltak állást, nem jelezték igényüket. – "Bízom benne, hogy az iskolaőrségek felállítása nem az iskolák megbélyegzéséhez fog vezetni" – mondta Tillinger Péter.

A pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola és Gimnázium II. számú tagintézménye is lapunktól értesült, hogy a listán szerepelnek. Az iskola igazgatója, Medgyesi Antal szerint először ugyan valóban jelezték, hogy szeretnének iskolaőrt, miután egyszer két szülő indulatosan összeszólalkozott, és – bár tettlegesség nem történt – az igazgatónak közbe kellett lépnie. Azonban az iskolai munkaközösség végül úgy döntött, hogy nincs szükség őrre, ezt jelezték is a főigazgatónak, aki ezt továbbította a fenntartó tankerületnek. Medgyesi valószínűsítette, hogy félreértés történt és szerinte lesz módjuk változtatni.

Akadtak fifikás megoldások is. – Portásra volt szükségünk, ezért kértünk iskolaőrt – mondta az egri Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakgimnázium egyik tanára. A portaszolgálatot ugyanis jó ideje egy ember látja el kettő helyett. Szóltak ugyan a fenntartónak a problémáról, de a fenntartó szerint a megszorítások miatt nincs pénz másik portás-státuszra, ezért éltek a sajátos csavarral. Azt remélik, a hozzájuk kirendelt rendőrségi alkalmazott elfogadja, hogy a portásfülkében jelölik majd ki a szolgálati helyét, s ellátja ugyanazt a feladatot, mint a portás. Szerintük egyfajta "pedellusi" leirata is van az iskolaőri állásnak, amennyiben annak betöltője a rendre és a fegyelemre ügyel.

Akad olyan intézmény is, amely lényegében egy tévedés miatt került fel a listára. Uzelman Tamás, az egri Bornemissza Gergely Szakgimnázium igazgatója információhiánnyal magyarázta, hogy jelentkeztek az iskolaőrprogramba: náluk évek óta jól működik a rendőrséggel karöltve szervezett bűnmegelőzési tanácsadó szolgálat, vagy ahogy sokan ismerik, az iskolarendőr program. Azt hitték, hogy az iskolaőrök veszik majd át ezt a feladatkört, a bűnmegelőzési tanácsadó szolgálat pedig megszűnik. Uzelman megerősítette, hogy a fegyelmezést továbbra is a pedagógusok munkája részének gondolják, ezt eddig is megoldották.

Megehet, ez a tévedés korántsem volt egyedi eset. – Előfordulhat, hogy több iskola az előzetes információk alapján félreérthette, hogy mi is az iskolaőrség – mondta Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi ügyvivője. Ugyanis az iskolaőrség bevezetését eleinte "bűnmegelőzési" célokkal indokolták, és csak később derült ki, hogy milyen kényszerítő eszközöket vethetnek be például gyerek vagy szülőkkel szemben. (nepszava.hu)

Címkék: