h i r d e t é s

Nyolcfős kommunikációs stáb segíti Varga Judit munkáját

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Nyolcfős kommunikációs stáb segíti Varga Judit munkáját

2022. január 18. - 15:49

Közben pedig bujkál az újságírók elől az igazságügyi miniszterasszony.

A kép illusztráció! - Forrás: Varga Judit Facebook oldala

Egy hónapot várt a 444 az illetékes tárca arra a szög egyszerű kérdésre, hogy "pontosan kik és milyen beosztásban dolgoznak a miniszterek kommunikációs és sajtómunkatársaiként, és milyen javadalmazásban részesülnek."

A törvényi előírás szerint az ilyen adatigénylésre 15 napon belül kötelesek válaszolni az állami szervek, de a minisztérium a veszélyhelyzetre való hivatkozással 30 napra hosszabbította meg az adatszolgáltatás határidejét. - írja a 444

Végül mindkét minisztérium egyszerre válaszolt – ez annyiban nem meglepő, hogy az ilyen adatigényléseket mindegyikük végigfuttatja a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetirodán, ezt követően fogalmazzák meg és küldik ki a végleges válaszaikat.

Így az sem váratlan, hogy mindkét minisztérium ugyanazzal a hivatkozással tagadta meg a részletes információk közlését: azt írták, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) 2015-ös állásfoglalása alapján indokolatlan, hogy ugyanazokat az adatokat megismerhesse a közvélemény egy döntés-előkészítéssel és napi ügyintézéssel foglalkozó közszolga, mint egy választott politikus esetén, ezért csak összesített információkat osztottak meg a 444-gyel. Ebből az derült ki, hogy az Igazságügyi Minisztériumban a miniszter oldalán 8 fő folytat kommunikációs- és sajtótevékenységet sajtófőnöki és ügyintézői beosztásban, határozatlan idejű kormányzati jogviszony, valamint szerződéses jogviszony keretében. Ők együttesen bruttó 5,77 millió forint illetményt, illetve megbízási díjat kapnak ezért, ami havi átlagban 721 ezer forint bruttót jelent.

(Varga Judit Facebook-oldaláról annyi kiderül, hogy a Grazmel Photography rendszeresen készít számára profi fotókat.)

A Külügyminisztériumban ugyanez a stáb 9 fős.

Ők 9-en együtt 7,74 millió bruttót visznek haza, ami fejenként átlagosan 859 bruttóra jön ki havonta. Szijjártó stábja annyival profibb, hogy neki sajtófőnök-helyettese (!) is van. (A hvg.hu korábban már írt arról, hogy egy kisebb szerkesztőség dolgozik a külügyminiszter mellett.)

Az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztálya a fentieket utólag azzal egészítette ki, hogy a Miniszteri Sajtóosztály nem csak a miniszter, de a minisztérium kommunikációs feladataiért is felelős.

Információnk szerint Orbán Viktor mellett kevesebben dolgoznak: a miniszterelnök egy 3-4 fős kommunikációs stábot tűr meg maga mellett, amelyet Kaminski Fanny vezet.

A kérdés aktualitását az adta, hogy a kormánytagok egyre aktívabb kommunikációs tevékenységet folytatnak, elsősorban a közösségi médiában, és ez a kormányon belül a teljesítményük fontos fokmérője lett.

Varga és Szijjártó naponta tucatnyi, nemritkán annál is több profi képpel töltik fel oldalaikat, és hetente több videó is készül a Facebook- és Instagram-profiljaikhoz. A kormányzati intézkedéséket is egyre sűrűbben jelentik be ilyen formában. Mint történt az a feltételes szabadlábra-helyezés feltételeinek szigorítása esetében 2020 őszén:

„Elnöki jelöltsége idején volt szerencsém kétszer is találkozni Hillary Clintonnal – talán mellette láttam utoljára akkora stábot, mint a magyar igazságügyi miniszter fogadásán. Budapesten az volt az érzésem, mintha minimum egy világsztár látna vendégül bennünket” – ezt a portál influenszerkormányos cikkéhez mesélte egy névtelenséget kérő külföldi politikus stábtagja, aki tavaly október 5-én egy küldöttség tagjaként jelen volt az Európai Tanács igazságügyi minisztereinek gödöllői konferenciáján és az azt megelőző budapesti gálavacsorán.

A járvány előtti időszakban Brüsszelben is több forrás szerint feltűnést keltett, hogy Varga Judit milyen terjedelmes stábbal közlekedik a parlament folyosóin:

Más kérdés, hogy még egy nyolcfős stáb sem tud minden apróságot kiszűrni, pedig ha valaki kiszúrja a miniszter asszony 1,5 milliós óráját a húsboltban, nem biztos, hogy ezzel a képpel reklámozták volna a befagyasztott árú sertéscombot.

Az aktív egyirányú kommunikáció annyiban kelt feltűnést, hogy miközben a kormánytagok előszeretettel készítenek imázsvideókat akár napi szinten is, a kritikus kérdésekre nem szívesen válaszolnak.

Varga esetében ez különösen látványos volt mind a Pegasus-ügy, mind a Völner-ügy után. Kerülik a riportereket, és csak a legritkábban osztják meg a nagy nyilvánossággal, hogy milyen nyilvános programon vesznek részt:

Szijjártó eközben akciófilmszerű megoldásokkal kápráztatja el követőit.

A külügyminiszter alig két év alatt épített magának 300 ezres követőtábort a Facebookon, pedig azelőtt egyáltalán nem volt aktív a közösségi médiában. Viszont el kell ismerni, hogy Szijjártó nem mindig futamodik meg a kritikus kérdések elől, bár jachtügyben ő is csak egy mondatot tudott ismételgetni a végtelenségig. (444.hu)