h i r d e t é s

Nemzeti konzultáció indul az újranyitásról

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Nemzeti konzultáció indul az újranyitásról

2021. február 04. - 11:14

A miniszterelnök a korábbi évekhez hasonlóan fontos bejelentésekkel érkezett az iparkamarák évnyitójára.

Gazdasági évnyitó // Business Year Launch - Forrás: Orbán Viktor Facebook oldala

A hagyományok szerint mások mellett Orbán Viktor kormányfő is felszólalási lehetőséget kapott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján, amelyen a miniszterelnök a korábbi években is fontos bejelentéseket tett - tavaly például a költségvetés újratervezését közölte itt a világjárvány hajnalán -, és gazdaságpolitikai célokat is megjelölt. A hagyománytól azonban eltért, hogy az idei rendezvény online, így Parragh László MKIK-elnök és Varga Mihály pénzügyminiszter mellett Orbán Viktor is "zárt kapuk mögött" tartotta meg előadását.

Orbán Viktor beszéde elején a gazdaság újraindítási ütemeiről beszélt:

  1. április 1-ig tart
  2. július 1-ig tart
  3. októberig tart.

Ennek részleteit bontotta ki a továbbiakban a miniszterelnök, felidézve, hogy a korábbi gazdaságvédelmi akcióterv, ami január 1-jén véget ért, a védekezés részét képezte, ez az új fázis viszont már "a támadás".

Felidézte, a koronavírus, gúzsba kötötte az országot, "gyomrost" adott neki, de nem következett be, hogy még mozdulni sem tudott, a gazdaság tekintélyes része működni tudott 2020-ban, a védekezési fázis hajnalán.

Amivel védekezett a kormányzat:

  • hitelmoratóriumot vezettek be (3000 milliárd forint marad a családok, vállalkozások zsebében)
  • bértámogatást vezettek be és adócsökkentés következett
  • beruházási támogatás érkezett 1434 vállalkozásnak, 280 ezer munkahely maradt meg és több 10 ezer jött létre
  • olcsó hitelek érkeztek a piacokra, hatalmas források áramoltak a gazdaságba, ezek fele "elsősorban a magyarokat segítette"
  • decemberben Magyarországon ugyanannyian dolgoztak, mint a válság előtti decemberben, vagyis "a védekezés elérte a célját, a munkahelyek megtartását, több mint 4,5 millió honfitársunk munkából él", a munkanélküliség a 3. legalacsonyabb szinten áll Magyarországon, de a csehek utolérhetők - a németek nem.

"Elhárítottuk azt a rendkívül nagy kísértést, hogy visszatérjünk a segély alapú gazdaságra" - foglalta össze Orbán Viktor.

Ami kibírhatatlan - "Mikor nyithatunk?"

Felidézte, a kormány nemzeti konzultációt indított "egyetértési pontok létrehozása" céljából, ebből derült ki a kormány számára, hogy mit tartanak az emberek kibírhatónak, és mit kibírhatatlannak. Az utóbbiak közé sorolta a visszajelzések alapján az óvodák, az iskolák és a munkahelyek bezárását.

"Azt gondoltuk, a középiskolás gyermekekkel nem feltétlenül kell otthonmaradni, ezért vezettük be náluk a digitális munkarendet" - indokolt a miniszterelnök.

Majd feltette a kérdést: "Mikor nyithatunk?" Elmondta, a vakcina nyitja meg az új gazdasági időszakot.

"De mikor indul újra maga az élet? Február közepén indítunk konzultációt online módon a nyitás kérdéseiről: egy lépés, több lépés, fokozatos vagy teljes. Ez a disputa értelmes!"

A gazdaság újraindítása - a "támadás"

Első fázis tehát áprilisig (részben bevezetve):

  • lakásfelújítási támogatás
  • újlakás-áfa: 5 százalék, cél, hogy évente 40 ezer lakást építsen a magyar építőipar
  • 25 év alattiak szja-mentessége
  • új hitelkonstrukció jön: 10 évre 10 millió forintig 0 százalékos hitelt nyújtunk az újranyitó mikrovállalkozásoknak, akiknek nincs meg a kezdő összeg, 3 éves moratóriummal.

Április 3-ra ígért bejelentéseket "egy szabadabb életről.

Második fázis (július 1-ig):

  • 2000 milliárd forintos felsőoktatási átalakítási csomag.

Harmadik ütem:

  • zöld-körforgásos átállás, digitalizáció ("ellenlábasa és szövetségese is lesz az EU-nak Magyarország, ezen ügyekben szövetségesei, a migrációban és a családellenességben ellenlábasai")
  • agrár- és vidékfejlesztési stratégia 8-10 évre.

További kérdések

Orbán Viktor szerint nem automatikus a bezárt gyárak újranyitása, de ki kell használni, hogy a másutt bezárt gyárakat Magyarországon nyissák meg, "benevezünk ebbe a versenybe".

Szerinte a baloldali gazdaság ettől merőben, alapjaiban tér el.

Kijelentette, Németország, Kína és az Egyesül Államok egyaránt fontos a magyar gazdaság számára, de fontos, hogy Koreából és Kínából jött a legtöbb beruházás az elmúlt két évben Magyarországra, miközben a legtöbb munkahelyet az Egyesült Államok teremtette tavaly.

Reagált arra a közkeletű kritikára is, mely szerint Magyarország "összeszerelő-üzem", Magyarország a tervek szerint ugyanis "megőrzi a elektromos autók gyártásában megszerzett pozícióit", ez pedig tudástőkéből is áll magyar oldalról.

"Részt kell vennünk a világgazdaságban, exportálnunk kell, a magyar export tavaly a 34. legnagyobb exportőr volt, még nyersanyag nélkül is, ez fantasztikus teljesítmény" - folytatta Orbán Viktor.

Varga Mihályhoz képest optimistább a 2020-as visszaesést tekintve, szerinte Ausztria számánál is jobb lesz a magyar, inkább 5-höz, mint 6-hoz lesz közelebb a visszaesés mértéke.

Szót ejtett még arról is, hogy a magyar gazdaság nem ugyanaz a magyar tulajdoni aránnyal. Több szektorban már sikerült magyar tulajdoni többséget kialakítani (például a médiában), de a bolti kereskedelemben még nem sikerült áttörést elérni, "épphogy elérjük a magyar tulajdoni arányokat, fejtörést okoz ez nekünk".

"És vannak ágazatok, amelyeket a következő 10 évben szeretnénk megváltoztatni" - mondta még.

  • információ, kommunikáció, vasút

- ezeket sorolta fel mint magyar tulajdonba veendő ágazatokat.

Szerinte a magyar gazdaság sikere három pilléren fekszik:

  1. a munkás minősége
  2. a vállalkozó minősége
  3. a politikus minősége.

"Ha a munkás testtartása egyenes, akkor jó minőséget képvisel. Ez nem egyszerűen politikai vélemény, hanem tények is alátámasztják" - részletezte. A vállalkozó minőségéről szólva elmondta, ütésállónak, kezdeményezőnek és magyarnak kell lennie, "amikor jól megy neki, áldozzon a hazájára is". A politikusoktól pedig elvárja, legyenek

  • bátrak
  • kiszámíthatóak
  • csapatjátékosok.

A mindenkori jegybankelnöktől pedig Orbán Viktor azt várja el, "legyen kiemelkedően jó szellemi képesség képességű, de e téren nem panaszkodhatunk".

"A miniszterelnök pedig mindezt ne rontsa el, hallgasson az okosabbra" - zárta szavait.

(Infostart)