h i r d e t é s

Lázár János, ha nem nyer egyéniben, visszavonul a politikától

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lázár János, ha nem nyer egyéniben, visszavonul a politikától

2022. február 24. - 19:04

Ennek jegyében nem is szerepel pártja országos listáján. 

Lázár János - Fotó: MTI / Illyés Tibor

Elismerte a Miniszterelnökség korábbi vezetője, hogy valóban gondok vannak a tram-trainnel. Lázár János a Rádió 7 csütörtök délelőtti interjújában azt mondta a Hódpress beszámolója szerint hogy most még csak próbaüzemben közlekednek a szerelvények Szeged és Hódmezővásárhely között, ezért utazhatunk rajta ingyenesen.

Azt hangoztatta, politikai támadásokra használják ellene a beruházást, pedig a felmérések szerint napi 2 ezer ember használja a járatokat. Kapott kérdést azzal kapcsolatban, mit szól Karácsony Gergely azon kijelentéséhez, miszerint a BKV szakemberei vizsgálják a szerelvényeket.

Lázár János azt mondta erre, hogy a főpolgármester reakciója is azt jelzi, hogy a budapestiek lenézik a vidékieket. Hozzátette, hogy nem a sínekkel van baj, és nem is a szerelvények kerekeivel, hanem a lengéscsillapítókkal, melyeket ki fognak cserélni.

Beszélt arról is, hogy Magyarországon nem a cigányság a legnagyobb kisebbség, hanem a vidékiek, akiknek ő képviseli az érdekeit. Megjegyezte, a választókörzetéhez tartozó 17 kistelepülés sokat fejlődött az utóbbi években, és Makó lassan a térségnek olyan turisztikai központjává válik, mint Gyula Békés megyében. A műsorvezető kérdésére jelezte, nem szerepel neve a Fidesz-KDNP országos listáján. Egyúttal bejelentette azt is, hogy amennyiben nem nyeri meg egyéni körzetét Márki-Zay Péter ellenében, akkor felhagy a politizálással. (Népszava)