h i r d e t é s

Kunhalmi Ágnes nem zárkózik el attól, hogy miniszterelnök legyen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kunhalmi Ágnes nem zárkózik el attól, hogy miniszterelnök legyen

2020. szeptember 26. - 12:10

Ezt a hagyományt pedig nem szeretné Kunhalmi Ágnes folytatni. Az MSZP frissen megválasztott társelnöke az ezalenyeg.hu-nak adott interjút, amelyben többek között beszélt a Fidesz három „bűnéről” is.

Kunhalmi Ágnes - Fotó: EzaLényeg

Az MSZP népszerűségvesztésével kapcsolatban megjegyezte, hogy annak sok oka van. Kezdve a 2008-9-es világválságtól és az azután elvállalt felelősségtől megoldatlan pártproblémákon keresztül, a baloldal elaprózódásáig. "Biztosan csináltunk egy-két gyengébb kampányt is. Ezzel együtt nincs még egy párt, amely annyit kért elnézést, mint mi. Ezt a hagyományt nem szeretném folytatni" – fogalmazott Kunhalmi.

Hozzátette, „ami fontos, hogy miközben értékeink nem változtak: mindig az emberi esélyek köré szervezett kormányzás mellett álltunk. Az MSZP pedig a változás pártja, így nem kérdés számomra, hogy a megváltozott körülmények között is világos, tisztességes és fenntartható utat tudunk elindítani 2022-ben egy új kormánnyal.”

Arra a kérdésre, hogy lenne-e az ország első női miniszterelnöke, azt válaszolta, hogy egy vezető politikus nem zárkózhat el semmilyen kihívástól. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy jót tenne Magyarországnak, ha sokkal több nő dolgozna a politikában és a gazdasági éket felsővezetői pozícióiban.

Az MSZP társelnöke szerint a magyar társadalom legfontosabb problémája a létbizonytalanság, és úgy látja, a sokak számára nyomasztó gazdasági légkör döntő szerepet játszott abban, hogy az elmúlt évtizedben jelentős mértékűvé vált a kivándorlás.

"A legnagyobb talán a cinizimus kormánytechnikává emelése" – válaszolta arra a kérdésre Kunhalmi, hogy mit tart a Fidesz 3 legfőbb bűnének az elmúlt 10 évben. Szerinte a Fidesz úgy döntött, hogy "Magyarország modernizációja helyett pusztán védelmet ígér. Ily módon lemondott arról, hogy a változó világ bizonytalanságát támogatással, eszközökkel és új tudással mérsékelje." Második bűnnek minősítette a magyar oktatás leépítését, míg a harmadik szerinte a demokrácia ethoszának rombolása, a politikai váltógazdaság kiiktatására való folyamatos törekvés. (atv.hu)

A teljes interjút itt olvashatja el.