h i r d e t é s

Hollik István fenyegetésével szintet lépett a Lánchíd drámája

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Hollik István fenyegetésével szintet lépett a Lánchíd drámája

2020. július 03. - 16:05

 

Szerencsétlenkedésnek nevezte a Fidesz kommunikációs igazgatója azt az agóniát, amelyet a kormány a Lánchíddal kapcsolatban folytat.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója

"Elmúlt kilenc hónap úgy, hogy nem írtak ki egyetlen pályázatot sem, pedig az állam az ígérteknek megfelelően a szükséges forrást átadta, arról nem is beszélve, hogy a főváros számláján 180 milliárd forintnyi állampapír van, amelyből hatszor fel lehetne újítani a Lánchidat," vezette fel ultimátumát a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján. Hollik István előbb kijelentette: 

"szerencsétlenkedés zajlik, amit egyelőre a Fidesz-KDNP idáig türelemmel figyelt."

Színpados cikuszt csinál a kormány abból, amit lépnie kell de, előtte eljátsza az áldozat szerepét:

"Ha a helyzet nem oldódik meg rövid időn belül, és (...) nem látjuk, hogy közbeszerzéseket írnak ki, és végre a Lánchíd felújítása elkezdődik, akkor a Fidesz-KDNP-frakciószövetség arra fogja kérni a kormányt, vessen véget ennek a szerencsétlenkedésnek, és vegye kézbe a Lánchíd felújítását."

A kommunikációs igazgató, mintha egy normális ország normális fővárosában lévő ügyről lenne szó, megjegyezte: 

"Jogszerűen meg lehet azt oldani, hogy a Lánchíd a kormányhoz kerüljön, és így a felújításnak a felelőssége is átkerülne a kormányzathoz." (444.hu)


 

h i r d e t é s