h i r d e t é s

A tiltakozások ellenére megszavazták a szociális törvény módosítását

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A tiltakozások ellenére megszavazták a szociális törvény módosítását

2022. november 22. - 16:55

Az állam ezentúl csak végső esetben segít a rászorulókon. A parlament előtt civil szervezetek tiltakoztak a módosítás ellen, a parlamenti vita októberben egész éjszaka tartott.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Megszavazta az Országgyűlés a szociális törvény módosítását is tartalmazó salátatörvény-javaslatot, amit a párbeszédes Szabó Tímea korábban „Lex Megdöglesznek” nevezett, míg Tordai Bence szerint „az embertelenség törvénybe iktatása”.

A zárószavazásnál 134 képviselő nyomott igen gombot, és 54-en szavaztak nemmel. A Párbeszéd képviselői „Lex Megdöglesz” feliratú pólóban tiltakoztak a szavazás közben. Mindeközben az Országház előtt 38 civil szervezet tüntetett flashmobbal. Harminc szociális dolgozó fekete hullazsákokba bújt, és lefeküdt a földre, a hangszórón pedig szívdobbanásokat játszottak le.

A módosítással alapjaiban írták át az 1993-ban elfogadott szociális törvényt. A 160 oldalas salátatörvénybe elbújtatott módosítás szerint

az állam ezentúl csak végső esetben segítene a rászorulókon, amikor már a család és az önkormányzat is kudarcot vallott.

A megszavazott javaslat azt is kimondja, hogy az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős, amire eddig nem volt példa. Egészen eddig az állam és az önkormányzat feladata volt ez. A törvényalkotási bizottság múlt csütörtökön némileg finomította a szöveget, és most már az szerepel ebben, hogy „mindenki felelős önmagáért”, de a lényegen valójában ez nem változtat.

Egy másik lényeges pontja a módosításnak, hogy mostantól a családoknak képességeik és lehetőségeik szerint kötelességük lesz segíteni a hozzátartozójukon. Korábban csak általánosságban írt a törvény a család felelősségéről.

A szociális törvény módosítási javaslatáról október végén vitázott az Országgyűlés. A reggel kilenckor kezdődő ülést több mint 22 óra után tudták csak lezárni, miután az ellenzék néhány képviselője folyamatos felszólalásokkal tartotta életben. A módosítás miatt az LMP az Alkotmánybírósághoz fordult, hétfőn pedig „NEM a szociális törvény módosítására” címmel tüntettek a Kossuth téren.

Szikra Dorottya szociálpolitikus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont főmunkatársa a Telexnek adott interjúban úgy fogalmazott: „Eddig is éhen lehetett halni ebben az országban, de most törvénybe is írnák.” (Telex)