h i r d e t é s

A Momentum elnöke maga ellen kért bizalmi szavazást

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Momentum elnöke maga ellen kért bizalmi szavazást

2021. október 05. - 12:52

Fekete-Győr András jelezte: a miniszterelnök-jelölti végeredményért mindenekelőtt őt magát tartja felelősnek.

Forrás: Fekete-Győr András Facebook oldala

"24 órával a véglegesített eredmények után, múlt hét péntek este bizalmi szavazást kezdeményeztem a Momentum Küldöttgyűlésénél a személyemet illetően" - írta kedd reggeli bejegyzésében Fekete-Győr András a párt elnöke, aki szerint sehová sem vezetnek azok a médiában megjelent, a lemondásáról szóló találgatások. Ezért is vázolta most, hogy "mi a helyzet".

Elsőként megköszönte annak a közel 130 ezer embernek, aki a Momentum jelöltjeire szavazott országszerte az előválasztáson. "Sajnos nem sikerült demonstrálnom a kormányzóképességet, és nem sikerült esélyes jelöltté válnom az első forduló végéig. A kampányban elkövetett hibáimból rengeteget tanultam már eddig is és fogok tanulni a későbbiekben is" - fogalmazott. Hozzátette, hálás a közösségének, amiért engedték őt tanulni. Kitért arra is, hogy a legtöbb választói visszajelzés a fiatalságára és a kormányzati tapasztalat hiányára irányult. Utóbbiakat jogos és igaznak nevezte.

Megjegyezte, a magyar politika világában alig-alig teljesülő kívánalom a felelősség vállalása.

"A miniszterelnök-jelölti végeredményért mindenekelőtt én vagyok a felelős.... megbízatásom tavaly nyáron kezdődött, és jövő nyárig tart. Azzal bíztak meg a tagtársaim, hogy 2022-ben vezessem az Országgyűlésbe, majd kormányra a Momentumot. A tagságot képviselő küldöttek tudják legjobban eldönteni azt, hogy velem szeretnék-e befejezni ezt a ciklust, vagy valaki mással. Bárhogyan is alakul a vita és a voksolás a bizalmi szavazáson, rám nemcsak a Momentum, de az összefogás szövetsége is mindenben számíthat majd" - zárta bejegyzését Fekete-Győr András.

A Momentum elnöke utolsóként végzett az ellenzéki előválasztáson. (nepszava.hu)