h i r d e t é s

A Karmelitáig ment az elkeseredett tömeg

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

A Karmelitáig ment az elkeseredett tömeg

2022. július 14. - 05:52

Néhány demonstráló a Döbrentei téri felüljárón a rendőrökkel is dulakodott. Hatalmas kört tettek meg a városban, s hajnalban még arra is maradt elég ember, hogy blokád alá vegyék a Margit hidat.

Tüntetők a Karmelita előtt néznek farkasszemet a rohamrendőrökkel - Forrás: HVG/Facebook

Elfoglalták a Nyugati teret azok a tüntetők, akik 18 órától a Kossuth téren tüntettek a kata módosítása ellen. A nem sokkal fél nyolc előtt kezdődött, be nem jelentett demonstráció miatt megbénult a forgalom, nem járnak a villamosok, s a metrópótló is terelve közlekedik. 

Előtte a Kossuth téren tudósítónk becslése szerint közel 1-2 ezren tüntethettek, nagy részük átjött a Nyugati térre. 

Azonban nem sokat időztek itt, ugyanis nem sokkal háromnegyed 8 után elindultak a Teréz körúton az Oktogon felé. Felharsant a „nem hagyjuk”, az Orbán-takarodj!” vagy éppen a „,mocskos Fidesz” - rigmus. A vonulás békés, a rendőrség egyelőre nem avatkozott közbe.

Időközben már az Oktogont is elhagyták, s az Andrássy úton elindultak a Hősök tere irányába. Végül háromnegyed 9 körül meg is érkeztek ide. A Fidesz-székháznál rögtönzött beszéd is elhangzott. Azonban innen is hamar tovább álltak, s 9 órakor már megint az Andrássy úton vonulnak - most éppen visszafelé az Oktogonhoz. 

Este 10 körül a tüntetők egy csoportja a Blaha Lujza téren, másik csoportjuk pedig az Astorián volt. Az utóbbi időkben meglehetősen céltalanul bolyong, lényegében ötletszerű a vonulás.

Negyed 11 körül már az Erzsébet hídon járt a „túra”. A rendőrség tájékoztatása szerint eddig az időpontig nem kellett senki ellen sem intézkedni. A hangulat békés, már-már fesztiváli, a tömeg folyamatosan skandál. 

A híd közepén megálltak, magasba emelték világító telefonjukat - a netadós tüntetésekre emlékeztetve - majd elénekeltek a himnuszt. Időközben a Karmelita kolostor lett az új célpont. Az odaút azonban nem olyan egyszerű, van egy kis bizonytalanság a tüntetők közt, merre is kellene felmenni a Várba. 

Azonban a rendőrök nem engedték át a tüntetőket a Döbrentei téri felüljárón, így egy kisebb dulakodás alakult ki néhány demonstráló és a sisakos rohamrendőrök közt. Ezt követően rövid ideig farkasszemet néztek egymással a felek, majd a tömeg úgy döntött, kerülnek

- jelentette a Népszava tudósítója. 

Ez konkrétan azt jelenti, hogy a felüljáró alatt mennek át. Azt nem tudni, miért volt fent rendőrsorfal, ha nem akadályozzák meg a tömeg haladását az Attila úton. 

23 óra körül ért a nagyjából több száz fős tömeg a Clark Ádám térre, hogy a Hunyadi János utcán keresztül érjék el a Karmelita kolostort. A hangulat meglehetősen nyugodt. 

Fél 12-kor már a Dísz téren voltak, miközben a Karmelita kolostornál rendőrsorfal áll. A hangulat egyre feszültebb, ugyanis a rohamrendőrök nem engedik közel az épülethez a tüntetőket. Később több alkalommal is elhangzott a felszólítás, miszerint a tüntetés elveszítette a békés jellegét, s ezért kényszerítő eszközöket fognak alkalmazni. Erre nem került sor, a kedélyek csitultak, összetűzésre nem került sor azalatt a közel egy óra alatt, ameddig a Várban voltak. 

Éjfél után a tömeg elvonult a Karmelita közeléből, s bizonytalan, merre veszik az irányt. Többen a Margit hidat skandálták, mint új célpont. A Mérce élő közvetítése szerint alaposan megcsappant a tömeg, bár ahhoz így is volt elég ember, hogy leüljön a margitszigeti lehajtónál, s megállítsa a forgalmat. Megállt a forgalom, nem járnak a villamosok és a buszok, a budai hídfőnél gyülekezik nagyobb számú rendőr. Piknikhangulat van, a demonstrálók zenét hallgatnak, egymással beszélgetnek. Mindez éjjel egy óra előtt nem sokkal történik. 

Egy órakor a rendőrök tettek egy kísérletet a blokád megszüntetésére: megpróbálták leterelni a tömeget, de valahogy a tömeg visszament az eredeti helyszínre. Később újra felálltak egy sorba, így alighanem most az következik, hogy leszorítják pesti irányba a tüntetőket a hídról, akik jelenleg is több százan vannak. 

Negyed 2 előtt nem sokkal elhangzott három rendőrségi felszólítás, miszerint a demonstrálók szabálysértést követnek el, s hagyják el a hidat a Jászai Mari tér irányába. Ez hatástalan volt, így megindult a leszorításuk. Nem volt ellenállás, a tüntetők egy csoportja táncolva, zeneszó mellett vonul le. A rendőrök közben a sorfal mögött körbevettek egy tüntetőt.  A leszorítás közben az egyik hangszóróból Katona Klári Vigyél el című slágere szól - aminek refrénje alighanem egy üzenet a rendőröknek. 

Fél 2-re végül leterelték a tüntetőket a Margit hídról. 

 

A Parlament elé meghirdetett demonstráción többen üzentek a kormánynak

Elsőként egy ételfutár üzenete hangzott el, aki azért nem vesz részt a tüntetésen, mert a munkahelye annyira fideszes, hogy nem mert megjelenni a nyilvánosság előtt. Ő magyar-történelem szakos tanári végzettséggel dolgozik, ételfutárként. „Rájöttem, hogy a tanári álmot egy időre félre kell tennem, és először saját vállalkozói munkáimmal megteremteni egy olyan egzisztenciát, ami mellett meg tudom majd már engedni magamnak, hogy a közoktatásban dolgozhassak. És most ott vagyok, hogy fogalmam sincs, hogy hogyan fogok dolgozni, vagy megélni másfél hónap múlva” - fogalmazott. Arra számít, mindkét munkahelyén csökkenni fog a fizetése, a nyújtott szolgáltatások díja pedig a plusz adóterhek miatt nőni fog, ez pedig majd még kevesebb fogyasztást és még kevesebb bevételt fog eredményezni.

Ma a Fidesz csak a saját szavazóit tartja igazán az ország lakosainak, és ebből van a leginkább elegem. Nem 10, hanem 3 millió ember országában élünk, vagy inkább csak próbálunk élni, de ezzel az új törvénnyel már ezt sem hagyják

- üzente.

„Kedves Kata rajongó honfitársak!” - folytatta a beszédek sorát Tompa Andrea író. Mint fogalmazott, „arra hivatkozva, hogy sok a visszaélés, megszüntették a katát. Azt az adónemet, ami nem csak félmillió embert érint, de az egész országot is. Hiszen a mi úgynevezett szolgáltatásainkat az egész ország élvezi. Még itt bent is a parlamentben, ezek a honatyák. Mert ahhoz, hogy egyetlen napjukat lebonyolítsák, ők maguk is számtalan katás vállalkozó munkáját élvezték. Eddig sok a visszaélés, mondták. Ismét kriminalizáltak egy elég nagy embercsoportot, anélkül, hogy bárki bizonyítaná ezt. Ugyanazt csinálták, mint amikor egy nap leforgása alatt elvették a színházak taóját, kriminalizálva az egész területet. Most éppen titeket, minket neveznek csalónak”.

Beszéde közben Wolt-futárok egy csoportja is megérkezett a térre.

Ésik Sándor ügyvéd azt mondta, az ügyvédek 85 százaléka katázik. Számítása szerint ez három-hatszoros adóemelést jelent egyik napról a másikra. Nem megoldani akarja a kormány a problémát, hanem kapkod a kormány. Úgy véli, ezzel a kormány azt üzeni, hogy „csaljatok adót”. Azt akarja, Ti akik itt vagytok, legyetek bűnözök, pont int azok, akik ezt a törvényt megszavazták - fogalmazott. Ez a kormány azt akarja hogy féljetek, sunyizzatok a költségvetéssel. Ez a kormány hülyének néz benneteket. Úgy véli, az a kérdés, „akartok-e birkák lenni.”

A kormány nem véd meg minket a válságtól. A kormány nem védi meg a magyarokat a válságtól, az áremelkedéstől, az inflációtól. Pont ellenkezőleg - utóbbit már a Momentum Mozgalom elnöke mondta. Gelencsér Ferenc azt mondta, gazdasághoz értő ember nem gondolhatja komolyan, hogy a katások tönkretétele bármennyire is hozzájárulhat az infláció megfékezéséhez. Mégis a kormány rajtatok, futárokon, fordítókon, virágkötőkön, tanárokon, könyvelőkön, ügyvédeken, ingatlantulajdonosokon, ingatlanosokon, dolgozókon és családtagjaikon akarja beszedni azt a pénzt, amit a kormányzásnak alig nevezhető inkompetens ámokfutásnak köszönhetően napról-napra elveszít a magyar gazdaság. Azt hangoztatta, „nem képesek megmagyarázni sem, hogy miért nyomnak át egy nap alatt egy előkészítetlen, félmillió embert tönkretevő törvénymódosítást, mert ők maguk sem értik magát a törvényt.” Egyúttal bejelentette, rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeznek az ügyben. Ez a hatalom az erőből ért, ezért mutassuk meg az erőnket - jelentette ki az ellenzéki politikus.

(Népszava)

A Mérce felvételén látszik a lényeg, ennél pontosabb üzenetet nehéz az Orbán-kormány mostani döntésére megfogalmazni: