Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
A Financial Times információi szerint, éles bírálatoknak tette ki magát a brit miniszterelnök egyik választási tanácsadója, amiért nemrégiben – a budapesti Duna Intézet konferenciáján – dicsérte Orbán Viktor politikáját – írja a hirklikk.hu.
Csütörtökön 11:00 órakor tartja Orbán Viktor miniszterelnök évindító nemzetközi sajtótájékoztatóját a Karmelita kolostorban – tudta meg az Origo Havasi Bertalantól, a miniszterelnök sajtófőnökétől. - írja a propeller.hu.
Magyarországon az orbáni önkényuralmi rendszer megrendült. A budapesti és nagyvárosi polgári szavazók lendületbe jöttek és leszavazták a rendszert – írja a Népszava Szép Szó mellékletében megjelent dolgozatában Lengyel László közgazdász.
Noha a Híd és az MKP tárgyalásai heteken át zajlottak, s úgy tűnt, a két pártelnöknek – Bugár Bélának és Menyhárt Józsefnek – sikerül közös álláspontot találnia, a magyar-magyar megállapodás mégsem jött létre. A Pluska információi szerint ennek hátterében a Fidesz és a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor áll.
Fideszék tényleg ki akarják érdemelni az Európa legdilettánsabb kormánya címet, ugyanis hatalmas botrány lett Horvátországban abból, hogy Orbán Viktornak a Facebookon posztolt adventi fotósorozatában van egy kép, amely szerint a magyar miniszterelnök egy Nagy-Magyarország térkép árnyékában ült le tárgyalni nemrég - írja a hirhugo.hu.
Az együttműködési megállapodást a Technische Universität München (TUM) és a Central European University (CEU) között mindkét fél által kifejezetten azzal a feltétellel lett kötötték meg, hogy a CEU Magyarországon nemzetközi diplomákat adhasson ki. - írja a 168ora.hu.
A Népszava birtokába jutott tervezet szerint a kormány az új szakképzési törvény értelmében a szakképzésben dolgozó tanárokat szélsőségesen kiszolgáltatná munkáltatóiknak, vagyis a szakképzési centrumoknak, amivel a pedagógus szakszervezetek félelmei beigazolódni látszanak. - írja a merce.hu.