Mindannyiunké. Vegyük észre: a cselekvő emberi gonoszság mindig egyedi, sosem a tömegek sajátja. Mert élni kell: enni, tanulni, szeretkezni, szülni és temetni – a háború ezért sem lehet egyetlen egészséges társadalom tartós szervezőereje. Hisz az életellenesség a definíciója! Mi olyan világot építünk, így, együtt, Európai Unió néven, amelyik élni enged, és ha ezt az élet megkívánja, velünk, a közösséggel változik. A gonosznak viszont mindig van egyedi arca, ellentmondást nem tűrő, saját hangja, de ezeket mindaddig nem tükrözi vissza egyetlen társadalom, egyetlen nemzet sem, míg mi magunk nem nyújtunk ehhez segítséget önnön gonoszságunkkal. Ha odadobjuk azokat, akik a mieink is lehetnének. Akik mi is lehetnénk. Leszünk is, ha megszűnünk egymásért felelősséget vállalni - írja Ceglédi Zoltán a 168órán.

Többmilliós iszlám közösség él már ma is Franciaországban. A borzalmas terrortámadást mai ismereteink szerint talán tucatnyi ember hajtotta végre. A két szám közti különbség a józan emberi számítás. Arról kell ma döntetünk, hogy franciának, európainak, velünk szövetségben egy fejlődő, befogadó Európát építő polgártársainknak tekintjük-e őket is, vagy pedig a kollektív felelősségre alapozva, totális háborút hirdetve odadobjuk őket a gonosznak.

Haragudhatunk, haragudjunk is a borzalmas terrorista bűnözőkre. Sőt haragudjunk azokra is, akik nem védtek meg tőlük. Akik le tudják hallgatni a német kancellár telefonját, akik milliárdnyi kóddal rögzítik életünk minden adminisztrálható, megfigyelhető momentumát, most „nem vették észre”, hogy fegyvereket és bombákat szerez, gyilkos tervet készít, Európa szívében szervezkedik egy csapatnyi megszállott. Haragudjunk rájuk, és ne mentsük fel őket. Ne hagyjuk, hogy konkrét bűnözők helyett generálisan egy sokmilliós közösséget, konkrét bűnök helyett egy vallást üldözzenek.

A gonosznak mindig van arca, és ezeket az arcokat szeretnénk látni az esti híradókban, illetve méltó büntetésüket elszenvedve. Ne engedjük, hogy a lefejezett, élve elégetett embertársaink tragédiája miatti felelősséget rátolják a szögesdrót tépte szerencsétlenekre, akik pont e horror elől menekülnek. Ne engedjük elsiklani a közösség figyelmét a két szatyor ruhával meg az ezerszer elátkozott mobiltelefonnal menekülő földönfutó és a jól kiképzett, nyelveket beszélő, modern fegyverekkel támadó terrorista közti különbség fölött!

Párizs velünk történt. Nem egy város, nem egyetlen ország tragédiája. Egész Európa hajlik kínlódva kérdőjelbe: hogyan tovább? Az eddig félrenézéssel, kényelmes és veszélytelen bűnbakok kijelölésével, belföldi kampányhasználatra áthazudott valóságértelmezéssel töltött idő megbosszulta magát. Olyan démonnal küzdünk, amit senki sem elég erős egyedül legyűrni, és senki nem elég izolált elkerülni, tekerjen bármilyen szögesdrótot maga köré. Ez velünk történik. Most mindannyian franciák vagyunk.

168óra.hu / Ceglédi Zoltán